Bilkay Ruth - Laczkó Gabriella: Szupplikáció a Sárospataki Református Kollégiumban 1945-1951 - Acta Patakina 10. (2002)

1948

Őáltala való szeretetben. Gazdagok az Ő keresztfán való kínszenvedéséért a bűneitek bocsánatában: gazdagok az Isten egész kegyelmében és minden áldásában, mint az Ő szeretett gyermekei és egy­másnak testvérei. Krisztus Urunknak erre az önfeláldozó szeretetére emlékezteti az apostol a korinthusiakat, amikor arra kéri őket, hogy a jeruzsálemi gyülekezet szegényeinek adakozzanak. Közel 300 eszten­deje az otthonukból kiüldözött s messzire bujdosott pataki tanárok és diákok a visszasóvárgó szeretet túlzásával nevezték az ő „Jeruzsálemüknek” a pataki anyaiskolát. Isten iránti hálával emlegetjük, hogy most, annyi vihar és vész után, három más ősi református kollégiummal együtt a pataki iskola is mint református egyházi iskola élhet tovább otthonában. De most is vannak szegényei, ínséget látó vagy igen nehéz anyagi körülmények közt élő diákjai, akik jobban rá vannak utalva a ti áldozatkész jótéteményeitekre, mint valaha. Az ő megsegítésükről van szó. És az ő iskolájuk a - ti iskolátok - a „szegények iskolája” fenntartásáról. Mutassa meg Tiszáninnen református magyar népe, hogy fenn akarja és fenn tudja tartani egyetlen református kollégiumát akkor is, amikor azt egyedül a hívek áldozatából kell majd fenntartani. Mostani adakozásotok is legyen bizonyságtétel készségetekről, az ősi pataki anyaiskolához fűződő ragaszkodásotokról. Akinek Isten bőven adott: a bőségéből adjon. Akinek kevesebbet adott: a szegénységéből adjon. „Mert, ha a készség megvan, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van és nem aszerint, amije nincs.” Mindenki azt adjon és annyit adjon, amit nem szomorúságból vagy kénytelenségből, hanem jókedvvel, Istenben való örvendezéssel, szerető és hálás szívvel adhat. „Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét, hogy min­denben mindenkor teljes elégségetek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek. Aki pedig ma­got ád a magvetőnek és kenyeret eleségül ád és megsokasítja a ti vetéseteket és megnöveli a ti iga­zságotok gyümölcsét, hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk há­laadást szerez az Istennek.” (II. Kor. 9: 8-11.) Atyafiúi szeretettel, testvéri köszöntéssel a sárospataki főiskola tanárai és ifjúsága nevében Sárospatak, 1948. november 5. Dr. Nagy Barna közigazgató Részletek a Köziskolai Szék jegyzőkönyvéből36 6. a/ Közigazgató Köziskolai Szék 1948. nov. 10-i gyűléséből jelentést tesz a folyamatban lévő szupplikációról s az ezzel kapcsolatos további feladatokról. Jelenti, hogy jelenleg hat csoport­ban szálltak ki szupplikáló diákjaink Alsóborsod és Felsőabaúj összesen 51 gyülekezetébe, ahol a szupplikáció felújítása óta bevett szokás szerint az igehirdetői szolgálaton kívül egyházi és világi műsorral is szolgálnak. Az egységes műsorok összeállítása ez évben úgy történt, hogy az egyfelől a pataki vonatkozásokat, másfelől a 48-as centenáris év vonatkozásait elevenítik fel. Örvendetes, hogy a jelen alkalommal a szupplikáló csoportokat /amelyek átlag 15-16 tagból - theologus, tanítóképzős és gimnazista - újakból állanak/, hosszabb-rövidebb ideig a főiskola 10 tanára is elkíséri s igehir­detői, felügyelői és egyéb szolgálatokat végez mellettük. A szupplikációs szolgálat komolyságának elmélyítése érdekében felelevenítettük a szupplikáló eskütételének ősi, szép szokását is. Közigazgató a Köziskolai Szék nevében arra kéri az Igazgatótanácsot, hogy mind a saját hatáskörében, mind az egyházkerületnél legyen segítségére a főiskolának a szupplikáció nagyszabású, az egész egyházke­rületet felölelő megszervezésében s ezen túlmenően minden olyan szükséges intézkedés megtétel­ében és előkészítésében, amely a Sárospataki Református Főiskola fenntartását a jövőben a Tiszáninneni Református Egyházkerület összes gyülekezeteinek önkéntes hozzájárulása és áldozat­hozatala által biztosíthatja. Igazgatótanács a jelentést tudomásul veszi. Felhívja a főiskola elöljáróságát, és felkéri az egyházkerület elnökségét, illetve közgyűlését, hogy a szupplikáció intézményének kiépítésére, ala­pos és gondos megszervezésére, valamint a Sárospataki Református Főiskola teljes anyagi önfenn­tartása és benne a szegény sorsú növendékek rendszeres és hatásos támogatása érdekében a szüksé­ges lépéseket sürgősen tegyék meg. 36 SRK Tudományos Gyűjteményei Levéltár, K.k. 11.6. 37

Next

/
Thumbnails
Contents