Bilkay Ruth - Laczkó Gabriella: Szupplikáció a Sárospataki Református Kollégiumban 1945-1951 - Acta Patakina 10. (2002)
1946
Kegyes Hívek! Kedves Hittestvéreink! „A jótéteményben pedig meg ne restüljünk... annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünk cselédeivel.” /Gál. 6:9-10./. A hit által kegyelemből nagy apostol ezekkel az Igékkel parancsolja minden korok és minden népek hívő keresztyénéi számára a segítés nagy kötelességét. A sárospataki főiskolánk ezt az Igét önmaga számára is kötelezőnek ismerte, 415 évnyi ideje volt eddig erre. Szép diáknevén Alma Matemek: tápláló édesanyának hívják. Emlőin dajkálgatta elsősorban hitünk kis cselédeit, a mi országrészünk református gyülekezeteinek kis magyarjait, de a hűséges édesanya fiaiul fogadta azokat, akik nem hitünk cselédei voltak. Sőt olyanokat is, akik az anyanyelvűnket nem az anyatejjel szívták magukba. Sohasem kérdezte a más felekezetbéli és más nemzetiségből valókat: „miért jöttél ide” hanem adta nekik ugyanazt a lelki és szellemi táplálékot, és ha szegények voltak, ugyanazt a jótéteményt. Könnyen tehette ezt addig, amíg fejedelmi pártfogók, lélekben és adományokban gazdag alapítványtevők segítették. De ha nehezebben is tette, gyakorolta ezt akkor is, amikor hatalmas ellenfelek törtek vesztére a sokat szenvedett magyarság sorsával való összeforrottsága és hitvalló hite miatt. Volt idő, mikor a négy évtizedes bujdosásba kergetett főiskolának ellenei csak egyetlen szőlőt hagytak meg. S a hadaktól járt országon át messze Erdélyből jártak vissza a kollégium nagyobb diákjai ennek kapálására és szüretelésére s élt a kollégium, benne sok szegény diák. - Mert a szőlőn kívül is volt még valamijük. A legáldottabb termőtalaj: a szegény magyar nép szerető szíve, mely iskolánkat a magáénak vallotta és tartotta. Ebben az időben született a szupplikáció, s indult el nyár derekán és késő ősszel a nem magának, hanem a kollégiumnak és minden szegény diáknak gyűjtő vándordiák. Megértő szívvel, segítő kézzel fogadták őket. Még a ti dédapáitok és nagyszüleitek is. Gyűjtő-könyvecskéikben nemcsak a gazdagok lázsiás tallérai, hanem a szegények dénárai, itce búzái, meszely lencséi, két tojásai is fel vannak jegyezve. Amikor az Alma Mater úgy érezte, hogy a maga erejéből is betöltheti azt a hivatást, hogy a szegények iskolája legyen, szüneteltette több, mint egy nemzedéken át - a szupplikációt. Földbirtokainak, szőlőinek jövedelméből az összeomlásig évenként átlag 25000 pengőt fordított szegény diákjai támogatására. Most megint nagyon szegény lett az Alma Mater. Javaink egy része elpusztult. Épületeink megrongálódtak, 5200 hold földjéből 100 hold szántó fejében 12 hold szőlője és 9 hold gyümölcsöse maradt. A többi azoké lett, akiknek eddig semmi sem jutott a magyar földből. Pedig ma több szegény, pénztelen, kenyértelen és ruhátlan diákja van, mint valaha. Főiskolánk is tudja, hogy sokkal többüket és többel kell segíteni, mint valaha. Hiszen köztük sokan ott vannak a Felvidék kiűzött és elárvult kisdiákjai, ezért erre az esztendőre 70000 forintnyi jótéteményt osztott ki az elszegényedett Alma Mater szegény fiainak. A hit kényszerével, a reménység bátorságával tette. Tudja, hogy lesznek, akik segítenek, hogy segíthessen, adnak, hogy adhasson. Hisszük, hogy Isten szegény diákjaink részét letette tinálatok is egy segítő fillér, pár liternyi búza vagy bor, legalább egy megértő jó szó, egy szeretet biztatás formájában. Nekünk ez is érték, hiszen nem ragadományt, hanem jókedvű adakozók adományait várjuk. A mostani időkben jobban kell tudnunk mint valaha, hogy a jó cselekedetek ha nem is előttünk járnak - mert előttünk hitünk fejedelme, Krisztus jár -, de követnek minket. Ezeket a ti hitetekből fakadt jótéteményeiteket sokszorosan meg akarjuk becsülni és úgy használni, hogy Istennek áldása, egyházunknak és népünknek előmenetele legyen rajta. Sárospatak, 1946. november hó. Atyafiságos szeretettel, testvéri köszöntéssel a sárospataki főiskola és tanítóképzőintézet tanári kara és ifjúsága nevében Tárczy Árpád s.k. e.i. közigazgató 23
