Bilkay Ruth - Laczkó Gabriella: Szupplikáció a Sárospataki Református Kollégiumban 1945-1951 - Acta Patakina 10. (2002)

1951

ülése előtt du. A 3 órakor az imateremben szupplikációs hálaadó istentisztelet lesz, melyen az ige­hirdetői szolgálatot Darányi Lajos kollégiumi lelkészi gondnok fogja végezni. Kollégiumi igazgató jelenti még, hogy sok elfoglaltsága és az idő rövidsége miatt a szupplikációs naplók áttanulmányozására még nem keríthetett sort. Nem is valószínű, hogy erre a karácsonyi szünet előtt kellő időt fordíthatna. Javasolja azért, hogy amikor majd a naplókat mind ő maga, mind mások áttanulmányozták, a Szupplikációs Bizottság újból jöjjön össze, értékelje azok tartalmát, vonja le a tanulságokat és állapítsa meg, hogy a jövő évi szupplikáció előkészítésére nézve milyen intézkedések látszanak szükségesnek. Mivel pedig az Igazgatótanács előtt is jelentést kell tenni a szupplikációról, felkéri Kalydy Miklós vallástanárt, hogy a jövő hét folyamán olvassa át a naplókat és készítsen egy rövid összefoglaló jelentést, aminek alapján igazgató majd elkészítheti a maga jelentését az Igazgatótanácshoz. A mostani bizottsági ülésen megbeszélés tárgyává kell tenni azt a kérdést is, hogy a gyüle­kezeteknek szóló köszönő leveleket mikor küldjük szét. Szuplikációs Bizottság Isten iránti hálával veszi tudomásul, hogy az idei szupplikáció oly sok lelki és anyagi haszonnal zárult, egyben a kollégiumi igazgató jelentésével kapcsolatban a kö­vetkezőket mondja ki határozatilag: a./ Bizottság javasolja az Igazgatótanácsnak, hogy a szuplikáció tiszta bevételét képező 160.235 Ft 28 fillérből 122.035 Ft 28 fillér fordíttassék a kollégium fenntartási költségeinek részbeni fedezésére valamint a gimnáziumi tanulók - elsősorban az internátusbán lakók - támogatására, 31.000 Ft küldessék el a debreceni, 7.200 Ft pedig a budapesti theologiai akadémiák igazgatóságai­hoz azzal, hogy az összeg a tiszáninneni egyházkerületből ott tanuló theologiai akadémiai hallgatók internátusi és táp intézeti díjainak részbeni fedezetét szolgálja. Több szempont is szükségessé teszi , hogy a theologiai akadémiák hallgatói megsegítését szolgáló összeg minél előbb elküldessék az il­lető theologiai akadémiákhoz, azért bizottság felkéri a kollégiumi igazgatót, hogy a javaslatnak ezt a pontját még az Igazgatótanács előtt terjessze a kollégiumi ügyvezető gondnok és az egyházkerületi elnökség elé, s jóváhagyás után a pénztár útján küldje el a szóban forgó összeget Debrecenbe, ill. Budapestre. - Bizottság a gimnáziumi tanulók megsegítésére kb. 60.000 Ft-t javasol előirányozni, mely összeg részletekben lenne elkönyvelendő a tanulók javára iskolai és internátusi díjkedvezmény címén. b/ Bizottság javasolja az Igazgatótanácsnak, tegye mérlegelés és megfontolás tárgyává, hogy a szupplikációs bevételből nem lehetne -e bizonyos összegű szociális segélyt juttatni a kollégiumi alkalmazottaknak is, amint azt hallomás szerint Debrecenben és Pápán már a múltban is tették. c/ Bizottság megállapítja, hogy a VI. csoporttal kapcsolatos késedelmes elszámolásért Juhos Jánost terheli a felelősség, ezért felkéri kollégiumi igazgatót, levélben hívja fel Juhos Jánost igazoló jelentésre. A további eljárás vele szemben az igazoló jelentés beküldéséig függőben marad. d/ Bizottság helyeslőleg veszi tudomásul, hogy a szupplikációs hálaadó istentisztelet olyan időben lesz, amikor azon az Igazgatótanács tagjai is résztvehetnek. e/ Addig is , amíg a karácsonyi ünnepek alkalmával a pátens útján és élő szóval is köszöne­tét mondhatnak a diákjaink a híveknek, köszönőlevelet kell küldeni a gyülekezetekhez, hogy lássák és érezzék, mily sokra értékeljük a tavalyit is felülmúló áldozatkészségüket és segítségüket, s hogy mily hálásak vagyunk Istennek a kapott jótéteményekért. f/ December hóban újból jöjjön össze a Szupplikációs Bizottság, és a naplók áttanulmányo­zása után állapítsa meg azokat a teendőket, amelyek a jövő évi szupplikáció előkészítése szempont­jából szükségesnek látszanak. g/ Azokban a gyülekezetekben, ahol nem volt szupplikálás, a lelkipásztorokkal való előze­tes megbeszélés alapján ez éven is meg kell rendezni a gyülekezeti napokat, melyeken énekes cso­portok is szerepeljenek. h/ Bizottság elismerését és köszönetét nyilvánítja Tankó Istvánnak, mint a szupplikációs ügyek referensének a buzgó és fáradságos munkáért, amit a szupplikáció sikere érdekében hónapo­kon át végzett. Több tárgy nem lévén, kollégiumi igazgató megköszöni a bizottsági tagok megjelenését és az ülést bezárja. Szabó Gyula kollégiumi igazgató Bárdos Zoltán jegyző

Next

/
Thumbnails
Contents