Bilkay Ruth - Laczkó Gabriella: Szupplikáció a Sárospataki Református Kollégiumban 1945-1951 - Acta Patakina 10. (2002)

1950

meg! Addig, míg oda nem talál s arra nem fordul, mindig inog, mindig rezeg, vergődik, kínlódik. - Nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik Te benned Uram! Mika azonban nem helyes úton keresi Istent. Van ugyan templomában még efód is, mely Isten ótestamentumi papjainak szent felszereléséhez tartozik, de mit ér ez, mikor templomában bálvány van, faragott és öntött bálvány. Nem találkozhatik ottan Istennel Mika, mert ő utálja a bálványokat és nem közösködik velük.

Sok ember szíve, sok magát külsőleg keresztyénnek mutató ember szíve is olyan furcsa templomhoz hasonló, mint a Mikáé volt. Van, elvétve megakadt benne valami, ami az igaz Isten tiszteletére emlékeztető dolog volna, de a főhelyet a bálvány foglalja el mégis benne, szíve és élete valamelyik bálványáé. Világos, hogy az ilyen szív és istentisztelet nem kell az Úrnak.

Mindezek mellett pedig az a nagy baja még Mika istentiszteletének, hogy helytelen és rossz temploma mellett rossz a papja is. Máskülönben rendes ember volna tán, szívéhez közelálló ember is, hiszen, mint az Ige mondja, az egyik fiát szentelte fel pappá, mégis rossz pap ez.

Rossz, mert nem Isten akaratából, hanem csak apja szeszélyéből lett pappá, anélkül, hogy Isten elhívta, tanította, valóban pappá tette volna.

Mai szóval úgy mondanák, hogy Mika valódi pap, igazi pap helyett „gyorstalpaló” módon képzett magának papot, aki, mivel nincs kapcsolatban Istennel és nincs elhívása Istentől, csakis pótpap lehet, legfeljebb a világ szemében lehet pap, de nem az Isten előtt.

Rossz pap, rossz templomban! - elképzelhető, hogy milyen lehetetlen ily körülmények között a Mika istentisztelete.

S ekkor rátekint Isten!

Isten nem bosszankodik meg azon, hogy Mika helytelen módon tiszteli őt. Nem utálja meg azért, nem sújtja le, sőt eléje siet kegyelmével, s ennek látható jeleként egy lévitát küld neki Bethlehemből.

Bujdosó lévita jön Mikához, Bethlehemből. Istennek kegyelme az, hogy elindult hozzá ez a lévita. De a kegyelem tovább is működik, és Isten kegyelme megnyitja Mika szemeit annak látására, hogy ez lesz az ő igazi papja.

Igaz, hogy ez csak egy szegény idegen ifjú. Igaz, hogy ez nem vérszerinti atyafi, de mégis ez az igazi pap, mert ez lévita, vagyis Isten szolgálatára rendelt és szentelt életű hivatalos szolgája, lévitája az Úrnak. S azonfelül jó helyről jön, Juda Bethleheméből.

Mika kitárja előtte a szívét, háza és temploma ajtaját:

Maradj nálam és légy nekem atyám és papom és adok neked ..pénzt... ruhát és eledelt. - A lévita pedig, mondja az írás: „beszegődött”.

Mika immár elindulhatott az Isten igaz tiszteletének utján.

Mindezt pedig azért mondjuk el nektek testvérek, mert ez az igei esemény pontosan és sokszor megismétlődött a mi magyar földünkön is.

Az a tiszáninneni terület, melyhez a ti gyülekezetetek tartozik : A magyar Mika földje.

A magyar Mikának századokkal ezelőtt a reformációban megnyitotta a kegyelem szemeit s megláttatta vele, hogy fogyatékos, hiányos, nem megfelelő az ő temploma és papja.

És ekkor templomaiból kidobálta a képeket, szobrokat és egyéb Isten tiszteletére nem szükséges dolgokat, és fehérre meszelt templomából eltávozott az ő régi papja is.

Helyette lévitát fogadott, prédikátor szegődött be hozzá, s magánál tartja azóta, megosztva vele szeretetét, kenyerét, mindenét már századok óta.

És századok óta együtt haladnak az Isten felé a magyar Mika és a magyar lévita.

Áldott legyen a kegyelem , aki újra megengedte ismétlődni a mai alapigénket a magyar földön. Hozzátok is jött, még az ősapáitokhoz, jött a lévita.

Honnan jössz? - kérdezték tőle az Isten igaz tiszteletére szomjúzó istenes ősök.

„ Juda Betleheme helyett” - ezt mondotta a lévita : - Sárospatakról jövök, a magyar léviták, a magyar prédikátorok Bethleheméből, ahol a Lelki Kenyeret készítik s így Bethlehem ez is, kenyérnek háza, onnan jövök, ahol elszólított magának az úr, és megtanított az O szolgálatára engem az Úr.

S ekkor azt mondták az ősök Mika szavával:

Légy nekem atyám és papom!

Jöttek a léviták, az egyik meghalt, jött a másik. Mindig Patakról jött, s mindig kapott helyet, szere- tetet, becsülést, kenyeret és alkalmat a szolgálatra.

103