Bilkay Ruth - Laczkó Gabriella: Szupplikáció a Sárospataki Református Kollégiumban 1945-1951 - Acta Patakina 10. (2002)

1949

RÉSZLETEK A SZUPPLIKÁCIÓS NAPLÓBÓL:80 DÖVÉNY: Délután 4 órakor érkeztünk 6 km-es séta után. Az iskolában voltunk az előadás megkez­déséig. A templom teljesen megtelt, előadásunk jól sikerült. Istentisztelet után a hívek elkapdostak és szállásainkra vittek minket. Ez 200 lelkes kis filia, kántortanító végzi a templomi szolgálatokat. A bányász családok erejükön felül, szinte versenyezve adakoztak, még a pünkösdisták is 10 forintos tételekkel. ALSÓSZUHA: Az énekszámok a templomban „harmatgyengén” mentek. Ablonczy tanár úr dühös is volt, hogy pont a szülőfalujában tudtunk így leégni, pedig ő maga is berekedt erre az estére. A bevezető beszédet Körössy József mondta helyette. - Másnap presbiterek vezetésével gyűjtöttünk. Egyik helyen Kanadából hazatelepült magyarok laktak. A gazda angolul kérdezte a feleségét, hogy mennyit adjanak: „Ten florins?” A sógornője mérsékelni akarta az összeget: „Five!” mondta. Erre csoportvezetőnk közbeszólt: „Ten enouf!” Nagyon meglepődtek, és azonnal adtak 10 forintot. TRIZS: Lapis László a gyermekeknek tartott vasárnapi iskolát. Összejött vagy negyven gyermek erre az alkalomra, amit mi igen fontosnak tartottunk, tekintettel arra, hogy kevés vallásórájuk volt eddig. A tanító nem taníthatja tovább, a lelkész pedig 4 km-re lakik. A vallásóra úgy van beosztva - este 6-tól 8-ig, hogy a szellemileg és testileg kifáradt gyermekekre kevés hatást gyakoroljon. IMOLA: Erdőn keresztül mentünk Trizsből. Eltévedtünk, de még idejében visszakanyarodtunk az Aggtelek felé vezető útról. Nehéz István nagytiszteletű úr olyan szeretettel fogadott, hogy még a piros-fehér-zöld zászlót is kitetette a toronyba tiszteletünkre. Igaz, ebből majdnem kellemetlensége lett, mert a régen használt zászlón még a korona volt. A diákok figyelmeztették erre, akkor gyorsan bevonták a zászlót, és a koronát piros szalaggal ragasztották le. Igehirdetési alkalmak, igehirdető: Körössy József Október 23. Kelemér d.e. istentisztelet Október 23. Gömörszölős d.u. istentisztelet Október 24. Szuhafő esti evangélizáció Október 25. Zádorfalva esti evangélizáció Október 26. Dövény esti evangélizáció Október 27. Alsószuha esti evangélizáció Október 28. Ragály esti evangélizáció Október 29. Trizs esti evangélizáció Október 30. Trizs d.e. istentisztelet Október 30. Trizs vasárnapi iskola Október 30. Imola d.u. istentisztelet Október 31. Imola d.e. istentisztelet Október 31. Zub°gy ______________________ e sti evangélizáció XXIV. KÖRZET: Szuhogy, Felsökelecsény, Rudabánya, Disznóshorvát, Ormospuszta, Kurityán, Szuhakálló, Mucsony, Felsőnyárád SZUPPLIKÁNSOK: Kísérő: Czegle Imre Rózsa Tibor csv., Ágoston István, Nits Ottó, Bán Gusztáv, Czigányi Iván, Fábián István, Kanyó Gyula, K. Kiss István, Kovács Károly, Nagy Árpád, Soós Árpád so SRK Tudományos Gyűjteményei Adattár, At. 1,388. 84

Next

/
Thumbnails
Contents