Bilkay Ruth - Laczkó Gabriella: Szupplikáció a Sárospataki Református Kollégiumban 1945-1951 - Acta Patakina 10. (2002)

1949

Simon Béla lelkipásztor: „Az igazi pataki diákot ismertük meg ebben a csoportban szellemben, tudásban, élelmességben, mindenek felett az Isten félelmében.” TISZAKESZI: - Csomagjainkat Csátról Csotka János kurátor úr volt szíves kocsiján áthozni. Cso­portunk három részre oszlott: Bárczay Gyula előfutárként kerékpáron ment. Batár tanár úr, Juhász Imre és Döbrössy Lajos cipőjük állapota miatt a kocsin foglaltak helyet, a többiek, a „Plebs” gyalo­gosan haladt. - Megérkezésünk után Bárczay Gyula a gyerekek közt szolgált, 7 órakor az istentisz­teleten Kulcsár István. Műsorunk a követelményeknek megfelelő volt. Másnap a gyűjtés 10 csoport­ban indult, kísérőink a presbitérium tagjai voltak. Délután a CE - szövetségi órán Döbrössy, az esti templomi evangélizáción Bárczay szolgált. Utána a falu 5 részében házi-istentisztelet volt. A szol­gálatok: Salap Istvánéknál Döbrössy Lajos Szőke Tamáséknál Kulcsár István Gyenge Dániel harangozónál Bárczay Gyula, Takács Béla Gyenge Dániel presbiternél Juhász Imre Nagy Benjaminéknál Jeney András ÁROKTŐ. TISZADOROGMA, TISZAVALK: Ezek az egyházközségek egy szegénysorsú pataki diák évi ellátását vállalták, a többi gyülekezetben presbiteri gyűlésen döntenek majd. XI. KÖRZET: Hejőszalonta, Hejőpapi, Igrici, Tiszatarján, Nemesbikk, Hejőbába, SZUPPLIKÁNSOK: Kísérő: Farkas Kászló Soltész Gusztáv csv., Benke József, Keszegh Imre, Kiss Pál, Nemesik Pál, Bartha László, Gachal Imre, Kovács István, Kovács János, Krivián Lajos, Nyíri József, Semsey András RÉSZLETEK A SZUPPLIKÁCIÓS NAPLÓBÓL:68 Miskolcon a vicinális jellegű csáti szerelvény csak délután 4 órakor vánszorgott elő. Erre vasúti jegyeinkhez csatlakozó pótjegyet kellett volna váltani, de kalauzunk kedvesen ennyit mon­dott: „Tegyék majd bele a pénzt az első perselybe, ahol szolgálnak!” Ehhez nem szabad kommentárt fűzni, mert megrontjuk a történet jó ízét. HEJŐSZALONTA: A falunak autodidakta, laikus kántora van. Ez a jelenség lassan gyakorivá válik gyülekezeteinkben, amit ugyan a szükség vált ki, de e tényben kiábrázolódik, hogy Isten gondot visel ránk. Állít egyszerűbb képességű, de lelkes egyháztagokat, akik képesek vezetni a gyülekezeti éneklést. Az ilyen kántorok szolgálata áldozat, Isten dicsőségét szolgáló magatartásból ered, mert anyagi viszonzásra nem számít az említett laikus kántor. - A gyűjtés eredményes volt. Említésre méltóak azok az adakozók, akik a mezőre indulva - hogy a mezőgazdasági vetéstervnek eleget te­gyenek -, előtte a parókián leadták adományukat, nehogy a légátus urak üres ajtón kopogjanak, és rosszhiszeműen távozzanak. 68 SRK Tudományos Gyűjteményei Adattár, At. 1,384. 73

Next

/
Thumbnails
Contents