Bilkay Ruth - Laczkó Gabriella: Szupplikáció a Sárospataki Református Kollégiumban 1945-1951 - Acta Patakina 10. (2002)
1946
Ebben az évben is igénybe vettük a szegénysorsú diákjainkon való segítésnek régi formáját, a szupplikációt. Örömmel láttuk, hogy gyülekezeteink mindenütt szeretettel és őszinte segíteni akarással fogadták szupplikáló diákjainkat. Intézményeink gyarapodása, valamint a háborús károk pótlása kimerítette anyagi erőforrásainkat, s emiatt költségvetésünk deficites lett. E nehéz anyagi helyzetben kénytelen volt főiskolánk a társadalom azon tagjaihoz fordulni, akiknek szívügyük a főiskola sorsa. Megindultan olvastuk az adományokat kisérő leveleket, amelyek a főiskolánkhoz való ragaszkodást és a hála érzéseit tükrözték. Különösen hálásak vagyunk azokért a szeretet megnyilvánulásokért, amelyek a szegény asszony két fillérjét jelentették nekünk. Ez a bizonyságtevés minden földi kincsnél drágább erkölcsi tőke számunkra. Amikor most jelentést teszek a különböző anyagi megsegítésekről, megindult szívvel és elfogódott lélekkel mondok köszönetét mindenkinek, aki a legkisebb összeggel is, de szívében szeretettel segített főiskolánkon, ifjúságunkon. Isten gazdag áldása legyen a nemesszivű adakozókon! 32 Dr. Urbán Barna közigazgató jelentése12 Kistokaj 32 Értesítő az 1947-48-ik iskolai évről 15 p. 33