Bilkay Ruth - Laczkó Gabriella: Szupplikáció a Sárospataki Református Kollégiumban 1945-1951 - Acta Patakina 10. (2002)

1950

képek „Te benned bíztunk eleitől fogva...” cégjelzéssel. A gyülekezet templomának csak az alapjai őrzik a régi huszita idők emlékét. A kedves kis gyülekezet az iskolában velünk együtt imádkozott a pataki iskoláért. Mint Ládházán és Mályiban, itt is tanítottunk az új énekeskönyvből. Közkívánatra még olyan éneket is megtanítottunk, amit magunk sem tudtunk. Szerencsénkre a kántori teendőket Gyula bátyánk látta el, aki beszédében még Gönczy bácsit, az új éneket nem kedvelő ősz hajú, ked­ves öreg kurátort is kiszerkesztette. HEJŐCSABA: Hejőcsabán a lelkipásztori családdal együtt a parókián fogyasztottuk el a vacsorát, amit a gyülekezet tagjai által adományozott nyersanyagból készítettek. Mivel Görömbölyre nem kellett kimenni, ez arra az elhatározásra vezetett bennünket, hogy Csabán második este is adunk külön műsort. Ennek programját előző este megbeszéltük. A műsor után Palumby tanár úr a Pataki diákvilág anekdota kincseiből olvasta fel Hallgató János kedves elbeszélését. A felolvasás nagyon mély hatást gyakorolt a gyülekezetre. Ide kívánkozik a nagytiszteletű úrnak, Szabó Dani bácsinak beszédéből néhány gondolat. A 68. zsoltár 19. verséből vett idézet alapján („... adományokat fo­gadtál emberekben...”) a következőket emelte ki: „Ez az Ige szószerint bevált. A fejedelmek adomá­nyozta ezer holdak elvesztek. Nem siratjuk. Isten a pataki főiskolán egy nagy földreformot hajtott végre. Elvette a földet, és embereket adott ajándékba. Ilyen „földje” van Sárospataknak itt Csabán is. Azt üzenem Nagy Barna és Szabó Gyula igazgató uraknak, hogy ezt a földet megtekinthetik. Ez a föld emberekben van, mert Isten embereket adott ajándékba. íme:- Az egyik asszony a gyülekezetből egy napig dolgozott az egyháznál, ezért 15 Ft-ot kapott. Az összeget teljes egészében a szupplikálóknak adta.- Egy 16 éves beteg leány napokon keresztül gyűjtötte a pénzt, hogy a pataki diákoknak átadhas­sa. Négy forint hetven fülérje nyilván nemcsak előttünk, hanem az Úr előtt is kedves adomány.- Egy másik kislány cukorkára kapott két forintját adta ide.- Egy éjjeliőr, aki a műegyetemnél teljesít szolgálatot, felajánlotta egy éjszakai bérét.- Egy mészégető munkás egynapi keresetét adta át.- Egy vasgyári munkás félnapi fizetését adja a pataki főiskola szükségleteire.- Egy Patakról származó férfi, aki jelenleg Csabán él, elküldte a feleségét, aki két napig segít főzni a parókián, ahol a diákok a gyülekezet adományaiból közösen étkeznek. Valóban itt embereket, a hitvalló iskoláért mindenkor adakozni kész atyafiakat kaptunk. XX. KÖRZET: Sajókeresztúr, Sajóvámos, Sajóecseg, Boldva, Ziliz, Nyomár, Hangács SZUPPLIKÁNSOK: Kulcsár István csv., Várady József, Marton József, Máthé Attila, Papp Zoltán, Petus Gusztáv, Sipos Gyula RÉSZLETEK A SZUPPL1KÁCIÓS NAPLÓBÓL:122 ZILIZ: A parókia kapujában várt minket Kövér Pál lelkipásztor. A helyi Tanácsnál való bejelentke­zés után a parókián a napi Ige alapján áhítatot tartottunk, ezen a lelkész-család is részt vett. A lelki táplálékot követte a testi. A nagytiszteletű asszony nagyon kedvesen látott bennünket. Volt minden az asztalon: alma, körte, szőlő, szalonna, vaj, befőtt, bor. Mikor az uzsonnát kedélyesen elfogyasz­tottuk, megérkezett a harangozó. Hat órakor mentünk be a templomba. A kántori és igehirdetési szolgálatot Kulcsár István végezte. Műsorunk nagyon jól sikerült. Itt már minden zökkenő nélkül énekeltük az énekeket is. A gyülekezet tagjai elég sok új éneket tudnak, és kedves dolog volt, hogy 122 SRK Tudományos Gyűjteményei Adattár, At. 1,703. 129

Next

/
Thumbnails
Contents