Pocsainé Eperjesi Eszter: Palágyi Deák Geyza 1871-1931 - Acta Patakina 5. (2001)
VI. Az ungmegyei Tiszahát halászata és népi építkezése
AZ UNGMEGYEI TlSZAHÁT HALÁSZATA ÉS NÉPI ÉPÍTKEZÉSE 1910-ben és 1911-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának Értesítőjében P. Deák Geyzának két jeles dolgozata jelent meg: Tiszahát halászatáról és népi építészetéről. Az ungmegyei Tisza- hát halászatáról c. dolgozatában a gereggyével való halászat olyan fajtáját ismerteti, amit Hermann Ottó sem ismert. Ezt a halászati módot Iske, Csicser, Vaján, Bés, Szirénfalva, Salamon, Csap és Latorca nagy kiterjedésű vidékein ismeri és használja az ott lakó nép. Leírja, és lerajzolja a szégye és a gereggyével való használat hasonlóságát és különbségét. Szégyét nagyobb folyóvizeken való halászatnál használnak, gereggyét pedig ereken, állóvizeknek látszó kiöntéseken. P. Deák Geyza is részt vett egy ilyen halászaton. Húsvét tájékán volt Bés községben, amikor megjött a zöldág-víz (hóolvadás utáni áradást neveztek így), kiöntvén a medréből és széjjelterült a morotvákon, kaszálón, páskomon, erdőkben stb. A legtöbb halászóhely az erdők vízágyaiban van, ekkor a bési emberek örömmel szedelőzködnek és mennek halászni. A gereggyét úgy készítik, hogy félkar vastagságú karót vernek a vízágyba, ezzel az öntést átfogják. Ezeket a karókat megfonják, megrégyelik. A gereggye közepe táján, az ár sodra iránt kaput nyitnak. Ide, a gereggyé kapuja mellé állítja fel a bési halász a kullantót, figyelőhelyét. Ez a figyelőhely háromágas fából áll, az egyik a ge- reggyekapu félfája. Herman Ottó Nagydobronyban látott ilyeneket, és a magyar cölöpépítmény maradványának tartotta. Bés környékén ezeknek se szeri, se száma. P. Deák Geyza dolgozata tele van szak-kifejezésekkel, élményekkel, történetekkel, és nagyszerű rajzokkal. Az ungmegyei Tiszahát népi építkezése és művészete c. munkájában lefesti a vidék magyarságának életét. A bevezető részben magával a Tiszaháttal ismerteti meg az olvasót. Hajdan hatalmas erdőségek borították ezt a vidéket, az első települések pedig a honfoglalás óta ismertek. Ötvenkét községe húsz kivételével kálvinista. Tiszahát népies építkezését és művészetét erdőirtás előttire és utánira osztja. Ahol a községet környező erdőt a legkésőbb (1860-70) táján irtották ki, ott a népi művészetnek nyomai felfedezhetőek. A letarolt erdőségekkel nemcsak a pásztorkodás tűnt el, hanem a vidék két jellegzetes faja: a nyár és a tölgy. P. Dák Geyza szavaival: „A hajdani tölgyfából készült mester- és futógerendák, szarufák, nyársak, álló verjék, palán81
