Dienes Dénes: Minthogy immár schola mestert tartanak... Református iskolák Felső Magyarországon 1596-1672. - Acta Patakina 4. (2000)

Zempléni Református Egyházmegye

ZEMPLÉNI EGYHÁZMEGYE kott mesterségeket elkövetvén, folyamodott a főrendekhez, és nem azoknak kezekkel, hanem maga kezével leírott maga excessusit,792 úgy amint maga akarta, annak subscribáltanak793 némely főrendek, és azzal akarta magát újabban a scholába bebocsáttatni. Patakon 29 septembris celebraltatott partialisunkban,794 midőn a primáriusoknak szemére hányta volna, hogy ők is szintén úgy tudták az Ongvári elszökését, a primáriusok előttünk megvallák, hogy Ongvárit nem tartoztak megtartóztatni, sem elmenő szán­dékát mestereknek vagy másoknak megjelenteni, mert ők is parsok795 voltak benne; melyből világosan megtetszik, hogy a primáriusok annak gonoszságát si non a priori tamen a posteriori796 javallották és gonosz cselekedetiben ré­szesek voltának. Meglévén ez comoediával egyenlíttetett szomorú tragoedia, másodnap mind seculáris főrendek mind ecclesiásticusok eloszlának. Mi e Zempléni dioecesisben levő tanítók, kikre a scholának fundamentalis törvénye szerint a scholára közelebb való vigyázás bízatott, ilyen váratlan és hallatlan enormitásnak797 nem lévén szenvedhetői, szánakodván a becsületes főren­deknek is ilyen megbecstelenítésén, kiknek tutelájok798 alatt csendesen nyugosznak, kenyereket, eledeleket veszik naponként, patrociniumok799 által ezüst kapcsokkal megfűzött dolmányokat, tíz- húsztalléros pár nyuszinkkal ékesített süvegeket viselnek, kegyes patrociniumokért meztelen fegyverrel forgódnak nyakok környűi; tisztünket el akarván követni, a scholába inquirálni beküldöttünk, hogy mi módon a seditiónak főbb indétó okait kita­lálhatnék és a bűnösökkel a vétek nélkül valók ne büntettetnének. Midőn inquisitor uraim tisztekben procedálnának800 a scholában, hozzájok mene a schola seniora, Pászthói József, egynéhány primárius complex tár­saival és ilyen vallást tőn: »Mi haszna, hogy Kegyelmetek inquirál, mert valamelyek e causában801 a scholában lőttének, nem egynéhány, hanem az egész coetus egyező akaratjából lőttének, soha közülünk senkit ki nem ad­nak, hanem mind kimegyünk és a Felföldön scholát erigálunk«. E közönsé­ges confessiót több fassiókkal802 együtt a dolognak világosétására elegendő­nek lelvén, ad finem 23 mensis junii anni praesentis Erdő-Bényére promulgáltatott generalis synodusunkra én ecclesiasticus senior authoritate et nomine supremi judicis ecclesiastici citáltattam ilyen tenorral:803 Ex inquisitione, si quidem jam peracta et in dies peragenda, imo ex confessione senioris scholae pathachinae Josephi Pászthói et sibi adjunctorum coram D. inquisitoribus edita satis manifestum evadit, conjurationem illam seditiosam et necem spect. ac gener, d. patronis, reverendis item eccl. antistitibus et pastoribus strictis ensibus et tormentis in rem eandem praeparatis intentatam non aliquorum duntaxat verum totius alumnorum universitatis consensu, non fortuito et contingenter, verum definito consilio et destinato studio ibidem Patakini in schola 12. maji mensis proxime praeteriti anni praesentis fuisse concitatam. Eapropter authoritate ea seniorali, qua per consitutionem regni superinde sancitam et electionem fratrum in hac diocesi Zempleniensi fungor vigore hujus dioeceseos nostrae sigilli vos omnes universos et singulos, qui sub censum 200

Next

/
Thumbnails
Contents