A Szív, 1994 (80. évfolyam, 2-4. szám)

1994-03-01 / 3. szám

142 KATOLIKUS LELKISÉGI TÁJÉKOZTATÓ INNEN-ONNAN Negyedik alkalommal tartottak keresztény-muzulmán találkozót január 18. és 20. között Amman- ban, a jordán fővárosban a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa és a muzulmán civi­lizációt kutató Királyi Akadémia kezdeményezésére. A mostani ülésen a Daliások és a naciona­lizmus témát vitatták meg. Fran­cis Arinze bíboros, a Tanács elnöke a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmondta, hogy a megbeszélések során határozottan megkülönböztették a hazafiságot és a nacionalizmust. „Egy vallást sohasem szabad azonosítani egy nemzettel, amint a saját kultúra, nyelv és nép szeretete nem jelentheti más jogainak lábbal tiprását.” A bíboros kiemelte a személyes találkozás jelentőségét, amely a keresztények és muzulmánok között egyfajta „pszichológiai híd” kiépítését szol­gálja. Horuátországban, Szlovéniában és Bosznia-Herce­govinában működő katolikus és iszlám segélgszervezetek, illetve vallási intézmények szerződést írtak alá Zágrábban arról, hogy a jövőben együttműködnek és a segélyszállítmányokat közösen osztják el Bosznia-Herce­govinában. Az aláírás al­kalmából tartott sajtótájékoztatón Zioko Petrisevic ferences szer­zetes elmondta, hogy Bosznia- Hercegovina különböző vallások, népek és kultúrák együttese. E területen évszázadok óta az emberiséget tisztelő és gyakorló élet folyt, amelyet meg kell őrizni. A közös kezde­ményezéssel a politikusoknak is példát szeretnének mutatni. A szervezők elmondták, az iszlám és horvát hatóságok szabad utat biztosítanak segélyszállít­mányaik részére bármely faluba. A segélykonvoj esetleges megtámadása háborús bűntett­nek számít. „A keresztény reménység nem azt jelenti, hogy lemondjunk teljes önmegvalósításunkról, hanem hogy megnyíljunk az örök élet felé, hiszen egyedül ez ad valódi értéket evilági létünknek. A szent­atya arra buzdította a világi hívőket, hogy az evangéliumi erő tükröződjék mindennapi létükben, a családban és a társadalomban egyaránt. Erre az evangéliumi erőre van szükség a világban működő rossz hatalma elleni küzdelemben, ez segít a meg­próbáltatásokban, hogy Krisztus keresztjéről tanúskodhassunk.” (A pápa január 26-i katekéziséből) Még húsvét előtt megjelenik az ,,Egyház és megigazulás" témával foglalkozó katolikus- luteránus közös irat - tájé­koztatott Edward Cassidy bíboros, a Keresztény Egység Pápai Tanácsának elnöke az ökumenikus uilág-imahét al-

Next

/
Thumbnails
Contents