A Szív, 1994 (80. évfolyam, 2-4. szám)

1994-03-01 / 3. szám

126

„K1SSZÍV” - SZENTJÁNOSBOGÁR- Persze, mindjárt a suli után elmentünk hozzá. A nagymamája mondta, hogy Bea alszik, és hogy tegnap átázott a cipője. A szobájában a kisasztalon narancs, meg vitaminok, meg táskarádió. És Bea persze az ágyban. Kérdeztük, beteg-e. Azt mondta, igen. Lázas is? Nem, mert ez láztalan meghűlés. Elmondtuk neki, hogy nem volt nehéz a dolgozat, s kérdeztük, most mit fog csinálni. Erre csak vállat volt. Nem volt miről beszélni, úgyhogy elmentünk. És nem is volt beteg - fejezi be Ágota felháborodva.- Ebben miért vagy olyan biztos?- Mert a nagymamája mondta!

Amikor kikísért, azt kérdezte, minket is korrepetálnak-e. Merthogy Beának korrepetitora lesz, bár elég sokba kerül.

De olyan nehéz ez a matematika és ebben az iskolában olyan magasak a követelmények! És akkor azt mondta,

Bea majd hétfőn jön suliba, mert hogy nem is beteg. Na, mit szólsz ehhez az egészhez?- Én azt hiszem - mondom kisvártatva -, hogy Bea mégiscsak beteg. - De látva Ágota tiltakozó képét, folytatom: - Csak nem megfázásról van szó, hanem beteges önállótlanságról, egy kis felelőtlenséggel. Mi lesz vele később? Vajon minden erőfeszítéstől menekülni fog narancsok és vitaminok sáncai mögé? Vajon minden vihar elől megvédi őt apuka esernyője? Vajon minden kockázat és kiállás elől el tud majd bújni a meleg lakásba?- És mi a gyógyszer erre a betegségre? - kérdi huncut mosoly- lyal Ágota.- Szerintem komoly szembenézés önmagával. Ha még beszéltek majd vele erről az esetről, tegyetek föl neki hasonló kérdéseket. Legfőbb ideje, hogy Bea elgondolkodjon rajtuk.