A Szív, 1994 (80. évfolyam, 2-4. szám)
1994-03-01 / 3. szám
A SZÍV 1994. MÁRCIUS 117- Három éves koromtól a kollégiumban lakom. Azonkívül sokat jártam táborokba.- Milyen táborokat szoktak rendezni?- Vannak külföldi utak, de Magyaroszágon is vannak táborok. Én a falusi környezetet szeretem, mert ez mindig különleges: más hangok és más illatok. Nagyon szeretem az olyan falvakat, áltól nép- művészeti kincsek is vannak, fafaragás, fazekasság, szövés...- Ezekkel mind tapintással szoktál megismerkedni?- Igen, de néhányhoz konyítok egy kicsit, például a kerámiához. Régebben keramikus is akartam lenni.- Fel tudnád ezeket használni a missziós munkában?- Ha mestervizsgát szereznék szövésből, akkor ezt Afrikában is tudnám alkalmazni. Vannak olyan afrikai országok, ahol rengeteg a vak. Nem iskolázzák őket, hiszen a sok látó gyerek sem tud ott iskolába járni, főleg, ha szegény. Arra gondoltam, egy olyan iskolát kellene ott alapítani, ahol megtanulnak írni-olvasni, de van szakmunkásképzés is, ahol tanulhatnak szövést, kosárfonást, kerámiát, bőrdíszművességet. És mindezt a látókkal együtt, mint ahogyan ez például a franciáknál van. Hogy ne legyenek úgy elzárva a világtól. Ezeknek a népi mesterségeknek nagy értékük van, hiszen a mai világban olyan könnyen elvesznek, mert mindent gépesítenek, minden művi. Alig van, ami eredeti...- Volt az előbb egy elejtett félmondatod: „hogy ne legyenek úgy elzárva a világtól”. Ebben az intézetben, ahol laksz, úgy érzed, el vagytok zárva a világtól?- Hát igen, itt vagyunk nyolc vagy kilenc évig, és nem sokat találkozunk látókkal. Csak ha valaki hazamegy és vannak látó barátai, de ez nagyon kevés.- Benned még sincsen semmiféle gátlás vagy félelem, ugye? Én úgy ismerlek, hogy
