A Szív, 1994 (80. évfolyam, 2-4. szám)
1994-04-01 / 4. szám
ISO KATOLIKUS LELKISÉG1 TÁJÉKOZTATÓ mert csak a saját üdvösségünkkel törődünk, hanem úgy, mint a Szűzanya, aki a Szentlélek eljövetele előtt az apostolokkal együtt imádkozott. Imáinkkal igyekszünk lehívni a Szentlelket azokra, akik az Örömhírt szavukkal és tevékenységükkel is hirdetik. Mindennapjainkban központi helyet foglal el a szentmise, az elmélkedés és a zsolozsma, melyet az egyház megbízásából, az egyház, sőt az egész emberiség nevében végzünk. Mapi másfél órát szentelünk az elmélkedésre. Az egyéni és a liturgikus ima kölcsönhatásban van lelki életünkben. Napközben is igyekszünk kapcsolatban maradni Istennel, ezért arra törekszünk, hogy munka közben csak annyit beszéljünk, amennyi szükséges. Mind a fizikai, mind a szellemi munkát nagyra becsüljük. Munkánk részben nővéreink ellátását szolgálja, részben kenyérkereseti forrás. Olyan kenyérkereső munkát igyekszünk szerezni, amely a klauzúrával összeegyeztethető, illetve amely egyben az egyház és a társadalom javát szolgálja. Hogy ki milyen munkát végez, az képességeitől és a szükséglettől függ. A napirend gondoskodik az egészséghez szükséges pihenésről, kikapcsolódásról, a közösségi élet ápolásáról. A VIZITÁCIÓ olyan érett keresztények (fiatal lányok) jelentkezését várja: 7. akikben különös vonzódás él az ima, az elmélyülés iránt 2. akik testileg-lelkileg alkalmasak a zárt közösségi életre 3. akiknél nem áll fenn külső akadály (például családi kötelezettségek, egyházilag érvényes házassági kötelék) A kiképzés szakaszai a következők: 7. 6 hónap próbaidő 2. 2 év újoncidő 3. 3 év ideiglenes fogadalom 4. végül az örökfogadalom.