A Szív, 1994 (80. évfolyam, 2-4. szám)
1994-04-01 / 4. szám
A SZÍV 1994. ÁPRILIS ISS A liturgia megújítása 7. Babos István A bűnbánat szentsége A keresztség és az Eucharisztia egyidejű az egyházzal. A keresztségben megtörtént és az Eucharisztiában elmélyült a kiengesztelődés Isten, a közösség és a hívők között. Feltehető, hogy az első megtérések igen komolyak voltak, de az is előfordult, hogy valaki hanyagságból, gyengeségből, esetleg rosszindulatból hűtlen lett a keresztségi ígéretéhez, majd megbánva tettét újra kereste a kibékülést. Van-e lehetőség második kibékülésre? A kérdésre a keresztények Jézus tanításában - amely eleinte élőszóban, később írásban is közkézen forgott - keresték a választ. Ebben a tanításban bőven akadt utalás a megbocsátásra és kibékülésre. A megbocsátó szeretet legszebb példája a kilencvenkilenc bárányt otthagyó és az egyetlen elveszettet kereső jó pásztor története. (Mt 18,12-18) Ezt követően Máté evangéliuma utasításokat ad a bűnös keresztény testvéri figyelmeztetésére: először négyszemközt kell meginteni, ha ez eredménytelen, akkor tanúk előtt, s ha ez is eredménytelen, akkor a közösség elé kell vinni az ügyét: ha pedig az illető a közösségre sem hallgat, ki kell zárni a közösségből (Mt 18,15-17). Ez a kizárás Krisztus nevében történik, mert ő bízta meg az egyházat, hogy oldjon vagy kössön, megbocsásson vagy kizárjon valakit a közösségből. (Vő. Mt 16,19; 18,18 , Jn 20,21-23) Nehogy a közösségnek a bűnös iránti viselkedése átcsússzon a szerető megbocsátásból a fogat fogért követelő megtorlás síkjára, Máté evangélista hangoztatja, hogy a megbocsátásnak nincs sem számbeli, sem kiterjedési határa. (Mt 18,21-22; Lk 17,3-4) Az ilyen és hasonló jézusi tanítást elemezve és a Szentlélektől vezetve az egyház egyre jobban I
