A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
6 KATOLIKUS LLLKIStgi TÁJÉKOZTATÓ II. János Pál pápa kért minden jószándékú embert, hogy egyesüljenek a béke építésére. A keresztényeket emlékeztette, mennyire szükséges az ima ahhoz, hogy az emberek készek legyenek együttműködni az igazi béke előmozdításán az egész világon. Az együttműködés homlokegyenest ellenkezik a megoszlással, az uralkodással, a másik ember elutasításával. Jelenti a kilépést önmagunkból, a lemondást szűklátókörű nézeteinkről, az észrevételét a- zoknak az értékeknek, amelyeket mindenki elfogadhat, és tud építeni ezekre az értékekre. Az alázatos, elmélyült imában kapjuk meg az erőt. Az ima segít leküzdeni bennünk a megosztottság átkát, a bűn keserű gyümölcsét. Pedig a béke mélyen Mi a vallás szerepe a béke ügyében? Milyen a hiteles, az igazi béke? Hogyan érhetjük el a Krisztus által megígért békét még akkor is, ha tombol az erőszak és dörögnek a fegyverek? Mifelénk mi fenyegeti a békét? Mit tegyünk, mit tehetnénk többet a más helyeken dúló háború és a békét fenyegető jelenségek megfékezéséért? gyökerezik az emberi szívben, a természetünkben, és a béke az egymástól különböző vallások találkozási helye is. A békében - az imádkozó ember számára különösképpen - van valami sürgető erő, mely késztet, hogy segítsünk másokon, működjünk együtt velük, és a kölcsönös nagyrabecsülés jegyében osszuk meg javainkat. Az ima nem nevel tétlenségre. Ellenkezőleg: az ima életelem, a béke keresése és az iránta való elköteleződés. Az imára kulcsolt kezekben sok erő halmozódik fel, hogy ezeket ki is nyújtsuk a köztünk élő, tőlünk különböző emberek felé. Az ima által lesz bennünk annyi lelkierő, hogy gyakorlatiasan és áldozatosan keressük a kiengesztelődést, és megbocsássuk a múlt eltévelyedéseit. Az ilyen tettek tágas utat nyitnak a béke felé egyéni, helyi, nemzeti vonatkozásban, sőt, ami a kormányzatokat illeti: nemzetközi vonatkozásban is. Meg vagyunk győződve arról, hogy az egyház üdvöt szerző küldetése az egész emberiségre kiterjed. Tisztelettel szemléljük azokat a magatartásformákat és életmódokat, parancsokat és tanokat, amelyek különböznek ugyan attól, amit egyházunk igaznak és helyesnek tart, mégis nem egyszer megcsillan bennük az igazság sugara. Meg kell ragadnunk minden alkalmat a párbeszédre, hogy egyesült erővel fáradozzunk a valódi igazságosság megteremtésén és olyan társadalmat építsünk, amely tükrözi az emberi család nagy változatosságát. Mindannyian ehhez a családhoz tartozunk!
