A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-02-01 / 2. szám
A SZÍV - 1993. 'fEVftVÁÍL 61 Válaszul a szekták kihívására L egszomorúbb szektaélményem Attila esete volt. Amikor kicsik voltak a gyermekeink, Attila egy- egy hittanos társával néhányszor vigyázott rájuk. A fiúk szerették, mert vidám volt és jól gitározott. Egyszer váratlanul megjelent, és arcán természetellenes mosollyal, réve- teg, üres tekintettel közölte, hogy boldog, mert találkozott Jézussal. Megtért, új életet él, szeretné velünk megosztani az örömét. Ő ezt nem tudja úgy megfogalmazni, mint a barátja, hadd hozza legközelebb magával. Egy éjszakába nyúló estén megismertem a „teológiájukat". Nyomasztó volt. Magyarországon 46 bejegyzett felekezet van. Vallást alapíthat az, aki maga mögé tud állítani száz embert. Mit tesz a szekta a fiatalokkal? Személyes megszólítással kezdi. Az a fiatal, akit saját problémáikkal elfoglalt, rohanó életet élő felnőttek vesznek körül, boldogan tapasztalja, hogy valaki időt szán rá, és érdeklődik iránta. A meg nem felelés nyomasztó érzése után megtapasztalja az elfogadottságot. Az eddigi problémák nem problémák, a nehezen tartható normák nem köteleznek. Új élet kezdődik számára, amiért nem kell tennie semmit, csak el kell fogadnia. Tagja lesz egy közösségnek, amely feloldja magányát; most már nem csupán egy ismeretlen rész a tömegben. Konkrét segítséget is kap és viselkedési mintát; vallásigényét is kielégítheti. A szekta eltorzult eszméit követve, torzul a fiatal személyisége. Mi azt tanítjuk, a megtérés, az Istennek való önátadás fontos eleme keresztény életünknek, ez belső békét és örömet ad. Mindez a kegyelem eredménye, EGV HÍVŐ VILÁGI SZEMÉVEL Az előadások, beszélgetések helye a Lehel téri Árpádházi Szent Margit Plébániatemplom (a 3-as metró Lehel téri megállójánál). Ideje este 7-kor kb. 9-ig. Február 16.: „Amit Isten egybekötött..." A házasság szentség (Jeleníts István); Március 2.: „...a kettő egy test lesz..." Jegyesség és esküvő (Mohay Tamás - Keresztes Ilona); Március 16.: „Szeressétek egymást..." Testi-lelki szerelem a házasságban (Fekete Tamás - Szakos Éva); Március 30.: „Aki befogadja ezt a gyermeket..." Gyermek a családban (Ronkay Ferenc - Zeitler Zsuzsa); Április 13.: „Kinek-kinekmunkája mutatja majd meg..."Munka és család (Bakonyi Gábor - Benkő Ágota); Aprilis 27.: „Ha cgjjütt imádkoztok, együtt is maradtok" Családegyház (Papp Miklós - Kollár Ágnes):};