A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-02-01 / 2. szám

52 'Katolikus L'LL%isiqi tájíkoztató szavazásánál és nemet mondtak a végszavazásnál. Voltak, akik igent mondtak az A változatra, de nem voltak jelen a másik két szavazáson. Arról nincs adatunk, hogy egy tisztán életvédelmi (és ugyanakkor keresztény) törvényjavaslatra hányán szavaztak volna igennel. Ez egy­ben az idevonatkozó törvény előkészítési munkának alapvető fogyatékos­sága volt. Arra ugyanis esélyt sem adott, hogy egy nagy többségében magát kereszténynek valló ország képviselői a keresztény értékrendre szavazhassanak. A katolikusok elszántan törekedjenek hitüket iga­zán éretté tenni, válaszul a szekták kihívására A bíborosok rendkívüli konzisztóriuma 1991 áprilisában tárgyalt a szek­ták kihívásáról is. A szekták még a hagyományosan katolikus vidéke­ken is terjednek. Sokfélék. Vannak, amelyek gyökeresen ellene mondanak a katolikus hit­nek. Vannak, amelyek elhitetik a belépőkkel, hogy alapvetően egyeznek a katolikus hittel - és csak fokozatosan távolítják el követőiket a keresztény látásmódtól és a hívők közösségétől. Ez az aggasztó jelenség sok gondot okoz a pápának is. Lelkipásztori látogatásai alkalmával - mint Jó Pásztor - élete kockáztatásával is védi a rábízottakat. Lángoló szavakkal arra buzdít mindenkit, ott keresse az élet teljességét, ahol az egyedül megtalálható : Krisztusnak egyetlen, igaz egyházában, és ragaszkodjék is hűségesen eh­hez az egyházhoz. „Egyetlen katolikus sem gondolhatja, hogy ő kivétel, hogy ő nem köteles szorosra fűzni egységét Krisztussal a katolikus egyházban, hogy neki nem kell támaszt nyújtania az ingadozóknak és visszahódítania az cltávolodotta- kat vagy közönyöseket..." Éppen a szekták terjedése mutatja, hogy a mai embernek a lelkiek­re, a vallásra vonatkozó vágyait sokszor keríti hatalmába a kétely, a bi­zonytalanság és az élet csábítása. Sokakban él a vágy, hogy tisztában legyenek életük végső értelmével, hogy megtudják, mi az értelme szenve­désüknek és haláluknak. Szeretnének kilépni a maguk kis emberi valósá­gából, és szeretnék élvezni a szív békéjét. Ámde oly kevesen képesek felülemelkedni a merőben evilági látásmódon. Vakon hisznek a hamis prófétáknak, és délibábot kergetnek. Hasonlítanak a szamariai asszony­A SZENTATYA FEBRUÁRI IMASZÁNDÉKA

Next

/
Thumbnails
Contents