A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-11-01 / 11. szám

524

‘KATOLIKUS CLLOQStQl tTÁJ±tKpZ7SVTÓ

gyötrelmes haláltusáját. Nemcsak veletek azonosultam mindenkor, hanem velük is. Ezért akartalak mindig a megbocsátásra rávenni benneteket. Ti mindig magatok akartátok eldönteni, ki az ártatlan. Helyre akartátok volna billenteni az igazság mérlegét. Azonmód megbosszulni más ártatlanokon esett szörnyű sérelmeket az igazság bajnokaiként. Eközben újabb ártatlanokat bántottatok meg. Engem értek először azok a megtorlások, kivétel nélkül. Annyiszor elmondtam ezt már nektek, nem hiszem, hogy most halljátok először. Látnotok kell, nem a Király ítélkezik, hanem saját irgalmatlanságotok ítél el benneteket. Emlékezhettek rá, egyszer sírtam is amiatt, hogy nem tudlak benneteket időben összegyűjteni, mert ti nem akarjátok. Most végre mégis együtt vagyunk. Összegyűjtöttelek benneteket, de máris elválaszt bennünket az az ítélet, amit én, a Bárány, valamennyi ártatlan nevében sem hoznék meg, ám ami mégis elítéli azokat, akik nem tanultak meg szeretni.

Látom már, Uram, hogy nem az a megoldás, ha félünk az elszámolástól, az ítélettől. Egyet tehetünk: meg kell tanulnunk szeretni. Nem bálványainkat, a magunk elképzelte isteneket vagy istent, hanem Téged, mégpedig minden emberben. Abban az egyben is, igen, akit képtelenség szeretni. Abban is, aki mellett megint el akartunk menni: törődjön vele a társadalom! Téged szeretni és Érted szeretni önmagunkat is. Mennyi időnk van még erre? Ha csak egy pillanat is, köszönjük! Amikor végül mégis összegyűjtesz bennünket, szeretet Királya, egyikünkben se kelljen már csalódnod! Legyen már Isten minden mindenben!

NOVEMBER 28. - ADVENT 1. VASÁRNAPJA íz 63,16b-17.19b;64,1.2b.3-8; lKor 1,3-9; Mk 13,33-37 Az Úr jön már

S

zeretjük az adventet. Bizonyára a karácsony ígérete olyan vonzó benne.

Szeretjük a kora reggeli roráté miséket. Az adventi koszorú négy gyertyáját. A Harmatozzatok, magasságos egek szépséges gregorián dallamát. Beleénekelhetjük az emberiség négyezer éves Isten utáni vágyódását, Isten bocsánatát esdő sóvárgását. A liturgia bűnbánatra indító lila színét is szeretjük az adventben. Magát a várakozást szenteli meg számunkra az egyház ilyenkor. A reményteli várakozást az Úrra, aki jön már. Ez biztos, hiszen egyszer már emberként is eljött. Úgy ment föl dicsőségébe, hogy elkészítse nekünk az utat. Azalatt, amíg köztünk élt, éveken át tanított bennünket. Úgy beszélt, mint akinek hatalma van. Távozván megígérte és elküldte a Szentlelket, aki kiárasztotta ránk ajándékait. Olyan tulajdonságokat, adottságokat, amelyek azokhoz a feladatokhoz szükségesek számunkra, melyeket a Távozótól kaptunk. (így például a kapuőr dolga a virrasztás.) Amikor visszajön, nemcsak a kapuőrt akarja munkában találni.

Ő hűséges. Ezt a hűséget várja tőlünk is. Kell, hogy a mi életünk látható jel legyen ebben a világban. Folyamatosan, kötetlen „munkaidőben": éjjelnappal, szünet nélkül. Kereszténységünkből nem mehetünk szabadságra. Mert ennél nagyobb szabadság nem létezik.