A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-11-01 / 11. szám

522

'KWTOLl'KUS ÜLLXlStqi ‘iAjí'KpZ'IWTÓ

Köszönöm, hogy már eddig is várhattalak. Sokféle emberre sok-sok ideig várakoztam. Egyszer például a saját vőlegényemre vártam egy egész délelőttön át, de sohasem kellett megbánnom. Kóstolónak szántad, hogyan éljek hűséges várakozásban mindvégig. Szenteld meg minden várakozásunkat, Uram! Sokszor egy levélre, egy látogatóra, egy unokára, a gyógyulásra, az enyhülésre várunk. Megszépül ettől az az idő is, amíg várni kell. Meghosszabbodik általa az az idő, amire még csak várunk. Olyan, mintha már birtokunkban is lenne a várva várt esemény. Sokkal könnyebb hűséges szívvel várni, mint türelmetlenül.

NOVEMBER 14. - ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP Péld 31,10-13.19-20.30-31; ITessz 5,1-6; Mt 25,14-30 Uram örömébe

B

ármennyire igyekszem észrevenni a mai igékben a jó hírt, megint csak sok bajom akad. Nem kerülhetem ki az elszámolást. Világéletemben irtóztam ettől. Féltem a Szentírástól is, azoktól a lapjaitól legalább, amelyeken erről az elszámolásról esik szó.

A talentum szó mára egyet jelent a tehetséggel, a jó képességekkel. Eredetileg súlymérték, igen nagy értékű fizetőeszköz volt a jelentése. Ha ma valakire azt mondjuk, talentumai vannak, arra gondolunk, tehetséges ebben vagy abban.

Sokan vannak, akik nem ismerik eléggé a saját tehetségüket. Ilyenkor végképp elkeserednek: nekem semmiféle tehetségem nincs, mit akarsz rajtam számon kérni, Uram? Mások annyival többet kaptak, azt megértem, hogy nekik kamatoztatniuk kellett volna a tehetségüket, ám a semmi sosem kamatozott, ezt te is tudod. A sikert sikerre halmozók járnak jól megint. Pedig már azt gondoltuk, egyszer azok is jól járhatnának, akiknek eddig semmijük nem volt.

Legtöbben talán avval a szolgával tudunk most azonosulni, aki egy talentumot kapott. Ez az ember félelemből ásta el a talentumát. Mi valószínűleg inkább irigykedünk azokra, akik többet kaptak. Ezért nem kamatoztatjuk azt a keveset. Mindig azt nézzük inkább, neki mennyije van, ő mennyivel jobban járt. Szívesen cserélnénk vele, terveket szövünk, mi mindent tennénk az ő helyében! A határidő viszont lassan lejár. El kellene már fogadnom végre az én talentumomat. Megköszönni és használni. Képezni és gyarapítani. Ahelyett, hogy átkokat szórnék mindazokra, akik miatt minden képességemet el kellett ásnom, megkeresni a valahogyan mégis kínálkozó lehetőséget a kibontakozásra. Az Uram a vagyonából bízott rám ennyit! Isten a maga képére és hasonlatosságára alkotott, isteni képességeiből adott nekem. Ha csak egyetlen talentumot adott is, igen nagy a felelősségem. De legalább egyetlen talentumot minden embernek adott. Nem játszani adta, hiszen komolyan vesz bennünket. Akkor is komolyan vett, amikor az első embereknek feladatul adta: szaporodjatok, sokasodjatok, hajtsátok uralmatok alá a földet. A „kevésben" való hűség ennyit jelent. Mindenki olyan mértékben van erre kötelezve, amennyi tálén-