A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-11-01 / 11. szám

520 KATOLIKUS LtLKJSÍqi TÁJÉKOZTATÓ Megfeszített Üdvözítőt, aki sokunktól várja, hogy az elpogányosodott világban az Ő „keze és lába” legyünk. Egy kis bakonyi falu, Kislőd plébánosa A belga TV nézőknek nagy élményt jelentett Baldwin király temetése és II. Albert király eskütételének közvetítése. A gyászmise és temetés tanúságtétel volt a meghalt király és felesége hitéről, a feltámadásba vetett reményükről. Fabiola királyné fehér ruhában vett részt a szertartásokon. A zene: Bach „Jézus az én örömöm", a beszédek és a szertartások, mind a feltámadásba vetett hitet s az elhunyt tanúságtevő életét fejezték ki. Népe pásztora volt, aki mindig az elesettek: menekültek, betegek (AIDS-esek), szegények és öregek oldalán állt, látogatta, segítette őket feleségével együtt. Mivel gyermekük nem volt, testvére gyermekei körében alakítottakki meleg családi életet, s a belga gyermekek sorsát is szívükön viselték. Dolgukat, hivatásukat csendben végezték, nem beszéltettek magukról, csak a király halála után értesült a nép sok mindenről. Danncels brüsszeli bíboros a temetési beszédet „Könyörögj éret- tünk"-kcl zárta. Ezzel fejezte ki reményét az iránt, hogy a király „visszatért az atyai házba", népének további pártfogója, közbenjárója marad. N agynéném Svédországból küldi e csekély összeget jótékonysá­gi célra, kéri használják fel belátásuk szerint az önökhöz for­duló rászorulók megsegítésére. (V. P.-né) A Kaposvári Szent Margit Katolikus óvoda dolgozói és 57 gyermeke nevében hálásan köszönjük, hogy intézményünkbe hónapról-hónapra megküldik A SZÍV c. újságot, amit nagy érdeklődéssel és lelki haszonnal forgatunk. A világnak Krisztus kell!.. . Akarod-e Krisztus szeretetét vinni a világba? Jézus is a világban élt, de nem a világ szelleme szerint és Isten szeretetét sugározta. Élhetsz te is úgy, mint Jézus: tisztán, szegényen, engedelme­sen, nem elzárkózva a világtól, hanem benne élve, megszentelve azt. Ha így szeretnéd magad Istennek átadni, jöjj közénk a Jézus Szíve (Népleányok) Társasá­gába! Krisztusnak kellesz te is! Cím: 2022 Tahi, Villasor 7-9. Tel: 26/327-162

Next

/
Thumbnails
Contents