A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-11-01 / 11. szám

500 ,%isszíV" - szzotiydAíosvogÁm hiszen mindenkinek szabad akarata van és életében bármikor szembefordul­hat Istennel. Viszont igaz, hogy közöttünk is sok szentéletű ember van, akik példaképeink lehetnek.- Hallottam egy érdekes történetet. Egy zárdában elterjedt az egyik nővérről, hogy szent, ennek híre tömegeket vonzott oda a környékről, min­denki látni akarta. A püspök végül elhatározta, hogy utánajár a dolognak. A nővérek összegyűltek az ebédőben, a püspök pedig megkérdezte: „Hadd lássam, ki közületek az a nagy szent?” A híres nővér erre büszkén föltette a kezét.- Az igazi szentek soha nem tartották magukat kiválónak, inkább gyöngének és bűnösnek. Mivel már életükben egészen közvetlen kapcsolat­ban álltak Istennel, az Ő fényében könnyen észrevették és alázatosan elismer­ték legkisebb hibáikat is.- Mindenkiből lehet szent. Sőt, egyenesen ez az ember hivatása. Elég baj, hogy ezt sokan elképzelni sem tudják. Várjatok egy picit, behozom Mer- tontól a „A csend szavá"-t, sok meglepő dolgot olvastam benne a szentekről. Itt van. „A szent nemcsak azáltal válik szentté, hogy böjtöl, amikor böjtölnie kell, hanem azáltal is, hogy eszik, amikor ennie kell. ... Nemcsak magánya mozdítja elő egységét Istennel, hanem természetfölötti szeretete is a barátai, rokonai és mindazok iránt, akikkel együtt él és dolgozik... Isten dicsőségére szolgál az, aki gond, szorongás és szenvedélyek nélkül használja és értékeli az élet javait.”- Ez egészen elérhetőnek látszik. Tehát végül is az a dolgunk, hogy életünkben megvalósítsuk Isten terveit, és ez minden hivatásban lehetséges.- Ahány szent, annyiféle korú, természetű és hivatású ember mindkét nemből! És ami nagyszerű, módjukban áll segíteni nekünk. Úgy, hogy közben­járnak értünk Istennél, és úgy, hogy példaképeink lesznek.- Azáltal, hogy olyan sokfélék, minden ember választhat közülük, a természetének, hivatásának leginkább megfelelőt. Nekem például Don Bosco a legrokonszenvesebb, nagyon kedvemre való a példája. Ha valóban pap leszek, őt szeretném követni.- Nekem Szent Erzsébet a kedvencem, mert ő asszony és anya is volt, amellett Istenbe vetett teljes bizalommal - királynő létére - minden anyagi javáról lemondott. Sok mindenben szeretnék hasonlítani hozzá.- Én még nem tudtam igazán választani. Nagyon belevalónak tartom Jeanne d'Arc-ot, Kis Szent Terézt, de Szent Margitnak is van sok vonzó tulajdonsága.- Én nagyon tisztelem Kolbe atyát, de biztosan van még sok modern szent is, akiket nem is ismerek. Apa, te kit választanál példaképül?

Next

/
Thumbnails
Contents