A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-10-01 / 10. szám

446 KATOLIKUS LLLKIS'tgi TÁJÉKOZTATÓ „Úgy tűnik nekem, hogy a bíboros prímás határozott meg nem alkuvása a maga módján nagyszerű. Nem vagyok integrista [egyfajta vallási totalitarizmus], és nem is akarok az lenni, de úgy hiszem, hogy az egyháznak igaza van, amikor nem megy bele olyan kompromisszu­mokba, amelyeknek semmi más céljuk nincs, mint magának az egyház­nak az elpusztítása. Ez legalább becsületes reakció: bár más országok­ban is úgy reagálna az egyház az ilyen kompromisszum-ajánlatokra, amelyek azt a látszatot keltik, mintha az egyház megtartására irányul­nának, valójában azonban a hűtlenséghez vezetnek." Thomas Merton levele Czeslaw Miloszhoz 1961. március 28-án Tpróbálta erőltetni politikai programját, és az egyetlen politikai ügy a Megállapo­dás volt. (...) De a Kaczmarek püspök ügyének borzadálya nyomasztott. Úgy gondol­tam, hogy mindez kevés, és hogy a lengyel Püspöki Kar tekintélyének fenntartása érdekében valaminek még történnie kell. Ebben pedig maga a kormány sietett a segítségemre. A „politikai államérdek" szemszögéből nézve a kormány nem is követhetett volna cl nagyobb hibát, mint hogy megengedte e két ténynek - Kaczmarek püspök perének és a letartóztatásomnak - oly közeli egymásutánját. Mert e két tény együtt sokatmondó. Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe. [Akkor még erre a napra esett, ma jan. 1.] A közeli templomból a nép éneke áthallatszik, amikor meg-megnyílik a templom ajtaja a kolostorfolyosóra. Öröm van a szívemben, hogy Isten Anyját ennyien hódolattal illetik. A napi olvasás közben elő-előbukkannak olyan gondolatok is, amelyek Szűz Máriához való kapcsolatomra vonatkoznak. Korán veszítettem el édesanyá­mat, aki különleges tisztelettel viseltetett az éleskapui [Vilnában található az Éleskapu, benne pedig a Csodálatos Szűz Mária képe.] Szűz Máriához, kihez gyakran, még Zúzdából [W. bíboros születési helye] zarándokolt. Az édesapám pedig mindig Czestochoivába járt. Szűz Mária tisztelete otthonunkban nagyon erős volt, az esti órákban gyakran együtt mondtuk a rózsafüzért. (...) Szeminári­umi tartózkodásom alatt Szűz Mária minden ünnepe nagy lelki felemelkedést jelentett nekem. Pappá szentelésem a wloclaiecki székesegyházban található ezes- tochowai Mária-kép előtt történt. Első szentmisémet pedig Czcstochowában, Szűz Mária képe előtt mutattam be. A Mária-tisztelet még erősebbé vált bennem a

Next

/
Thumbnails
Contents