A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-10-01 / 10. szám
434 XÄ'TOLI'XJIS L'ELXlStgi •TÁJÍ‘KpZ,m,TÓ Húsosfazekak, szirénhangok, keresztények A zsidó nép Egyiptomból való kiszabadulása meglepő hasonlóságot mutat napjaink történéseivel. A hosszú rabság után, szabadsága első időszakában a nép súlyos nehézségekkel találja szemközt magát. A legnehezebben talán akkor is, ma is a biztonság elvesztését viselték. Az egyiptomi kényszermunka mellé járó rabszolgakoszt koldusi biztonsága után a pusztában hirtelen kétessé vált a holnapi ebéd, s aggódhattak még az ivóvíz miatt is. Ma a teljes foglalkoztatottság után sokakat bizonytalanná tesz, hogy a munkáért is versengeni kell, s a piac, amelyet a fényes bécsi kirakatok láttán sokan csodaszernek gondoltak, ma megmutatja szigorúbb arcát, a kíméletlen napi versenyt, amelyben az ehhez hozzá nem szokott magyar vállalatok (más sorstárs országokról nem is beszélve) csak fogcsikorgatva tudnak talpon maradni. A szolgaságban sokakból kiveszett az egyéni lelemény, kezdeményezőképesség, s a szabadság első viharai rémülettel töltik el őket: gyorsan vissza a húsosfazekakhoz! Ma még annyival rosszabb is talán a helyzetünk, hogy az egyiptomi hajcsárok közöttünk élnek, s kaján vigyorral becsmérlik a jelen szerény mannáját, uszítanak a nép vezetői ellen, s teli torokból üvöltözik: kellett nektek otthagyni a finom hússal teli fazekakat! Mózesnek sem volt könnyű dolga, de legalább Áron, az ő szóvivője, egyszemélyes sajtója, nem támadta hátba, nem ferdítette el a szavait, s nem traktálta létminimumszámítással a mannát gyűjtő rosszkedvű zsidókat. Mózesnek így sem volt könnyű megmagyaráznia népének, hogy a szolgaság és a szabadság között mindenképpen át kell kelni a pusztán, s aki ezt nem vállalja, elveszett. Visszaút nincs, húsos fazekak nemcsak régen nem voltak, s ma már a fazekak sincsenek meg. Ma azonban mégis van egy igen nagy előnyünk, amit kihasználhatnánk a nehéz évek átvészelését segítendő. Ha Magyarország ma már keresztény országnak nem mondható is, az bizonyos, hogy szép számmal élnek itt keresztények, akiknek olyan mesterük van, aki garantáltan a létminimum alatt élt. Mint tudjuk, a rókának odúja van, a madaraknak fészkük, de az Emberfiának nem volt hol lehajtani a fejét. A mezítlábas vándorprédikátor Mestert biztosan nem zavarná a benzináremelés sem, mint ahogy mai leghűbb követői, például Teréz anya nővérei életét sem igen befolyásolná a nyugati autókra kivetett fogyasztási adó. Vagyis él ma Magyarországon számos keresztény ember, aki ha Jézusára tekint, képes
