A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-09-01 / 9. szám
ASZ ÍV - 1993. SZT.FTLMKT.Il 395 a közeg, ahol először szerezhet tapasztalatot a gyermek az evangéliumi „aranyszabály” megvalósításában, követésében. „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek ugyanazt velük” - mondja Jézus. És azt hiszem, könnyű belátni, hogy boldog az a közösség, amelyben az aranyszabály érvényesül. Vagyis a család első és legfontosabb feladata a jézusi parancs, szabály követésére megtanítani a gyermeket. De hogyan? Mintával és tudatos neveléssel. A családban az egyik legfontosabb hatóerő a szülői minta. Az édesanya, édesapa nemcsak a bensőséges kapcsolat mintája, hanem tőlük tanulja meg a gyermek a másik emberhez, munkához, hivatáshoz való viszonyt is. Gesztusaink, lényegtelennek hitt mulasztásaink, cselekedeteink mélyen belevésődnek gyermekünkbe. A közértben vagy más sorbán- álláskor tülekedő „élelmes” szülő ügyeskedővé, törtetővé, önzővé neveli gyermekét. A munkahelyről hazahozott toll, papír, apróságok (számunkra apróságok, de a gyerek számára kincs lehet) a közösség megkárosításának elfogadására nevelnek. A közlekedési szabályokat megszegő szülő nemcsak életét, testi épségét kockáztatja, hanem a törvénytisztelő, szabálykövető embernevelés sikerét is. A másik, ugyanilyen fontos nevelő erő a következetes és hiteles nevelés. Mindannak a megmutatása, tudatosítása, amit mi magunk az életben fontosnak tartunk. De mindig gondoljunk arra, hogy a minta és a tudatos nevelés összhangja alapvetően fontos feltétele a harmonikus, a jézusi parancsokat betartó ember nevelésének. A „vizet prédikál, bort iszik” magatartás bizonytalan, befolyásolható, sodródó és sodorható embert nevel. A tudatos nevelésben az egyik legfontosabb feladat: tanítsuk meg a gyermekünket szeretetet adni és elfogadni. Segítsünk neki abban, hogy átélje az ajándékozás, a másikra figyelés, a lemondás örömét. Nagycsaládokban az élet hozza magával ennek a lehetőségét, de az egykés családokban tudatosan kell megteremteni az ilyen típusú tapasztalatszerzés lehetőségét. A szeretni tudás képességéből fejlődik ki a gyermekben az empátia. Az empátia az embernek az a képessége, hogy beleélje magát mások helyzetébe, tudjon együttérezni velük. Az empátia annak tudomásul vétele, hogy rajta kívül mások is vannak a világon, akik éppúgy félnek, szenvednek, örülnek, gondolkodnak, mint ő. Természetesen az empátia kialakulásához is szükséges a családi minta. Az empátia azokban a gyermekekben bontakozik ki igazán, akik meleg, gazdag érzelemvilágú,
