A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-07-01 / 7-8. szám

A SZÍV - 1993. JÚLIUS-AUgUSZTUS 383 arra szolgálnak, hogy elkendőzhessék az emberi jogok megsértését, illetve hogy a gazdasági fejlődést előnyben részesíthessék az állampolgárok törvényes védelmével szemben. A Vatikán, amelynek delegációját Donato Squicciarini érsek, bécsi nuncius vezette, az emberi jogok egyetemessége mel­lett foglalt állást, és hangsúlyozta, hogy a gazdasági fejlődés és igazságosság együtt áll vagy bukik. Achille Silvestrini bíboros szerint II. Já­nos Pál pápát akár egy afrikai vagy la­tin-amerikai is követheti Szent Péter székén. Silvestrini bíboros utalt arra, hogy a múlt században csak olyanok kerültek a pápai trónra, akik a pápai államokban születtek. Századunkban a kör kitágult egész Itáliára. A lengyel pápa megválasztásával pedig a föld­rajzi határok leomlottak, s most minden lehetséges. Karol Wojtylát azért válasz­tották meg, mert felismerték egyedül­álló személyiségét és képességeit. A kö­vetkező pápát is személyisége és nem nemzetisége alapján fogják választani. „Az emberek ünnepelnek, a dolgok jóra for­dultak" - kommentálta James Chiona, Blantyre érseke, a választások kimenetelét. Malawi lakossága júniusban elsöprőarány­ban a 30 éves egypártrendszer megszünte­tése mellett szavazott. A változások folya­matát az egyház indította el kb. 15 hónappal ezelőtt, amikor is Malawi hét katolikus püs­pöke 1992 márciusában körlevélben köve­telte az emberi jogok betartását és nagyobb demokráciát. A kormány emberei azonban azt a nyomdát, melyben a körlevelet nyom­tatták, felgyújtották, s kormánytisztviselők a püspökök fejét követelték. A fenyegetések és zaklatások ellenére a szavazatra jogosult lakosság 70 százaléka megjelent, és kettő az egyhez arányban a többpártrendszer mel­lett szavazott. Az eddig uralkodó Malawi Kongresszus Párt (MKP) mellett két újabb párt, a Demokrata Szövetség és az Egyesült Demokratikus Front indul a következő álta­lános választásokon. Az egyház feladata most az, hogy közvetítsen e két ellenzéki párt között, mert máris a nézeteltérések jelei mutatkoztak. Ez pedig, ahogy az egyik püs­pök megjegyezte, könnyen az MKP újabb győzelméhez vezethet. Görögországot a vallásszabadság meg­sértésével marasztalta el Strassbourg- ban az Emberi Jogok európai bírósága. Az elmúlt hónapokban öt Jehova tanú­ját ítélték el és börtönöztékbe. A strass- bourg-i bíróság szerint a vallásszabad­sághoz az a jog is hozzátartozik, hogy másokat próbáljunk meggyőzni a saját vallásunk igazáról. Az indoklásban, hogy hol húzódik a határ a meggyőzés és a prozelitizmus között, a bíróság olyan feltételeket említett, „melyek szükségesek egy demokratikus társa­dalomban", a közbiztonság, közrend, egészségügyi előírások és mások jogai­nak és szabadságának szavatolásához. Strassbourg szerint a görög bíróságok nem indokolták meg kellően, hogy a Jehova tanúi milyen és mennyire hely­telen módszerekkel próbálták meg­győzni az embereket. Az ortodox egy­ház túlzott befolyásának tekintik az esetet, és azt is, hogy a legújabb tör­vények értelmében a görögök személyi igazolványában és útlevelében fel kell tüntetni a tulajdonos vallását is.

Next

/
Thumbnails
Contents