A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
38 KATOLIKUS L'LLXISÍQI TÁJÉKOZTATÓ a versnek ezek a sorai is aktuálisak, ma is, 1993 első napján. Nem világháború ugyan, de a békét nélkülözőkkel való szolidaritásunk nem engedi, hogy a béke illúziójával ámítsuk magunkat. A te legszebb neved - békesség! Jézus neve a békesség forrása lehet, mégpedig azé a békéé, amit nem szakíthat ketté semmiféle erőszak. Sokfele háborúság dúl a lelkemben ma reggel, Uram! Elkomorít az idő múlása a huszadik század utolsó évtizedében. Pedig az idő csak azt teszi, ami a dolga: múlik. Az én időm is múlik, de nem mindegy, mivel és hogyan. Szenteld meg és áldd meg ennek az új évnek minden napját a te békéddel, hogy minden munkánkat hálásan és a Te dicsőségedre végezzünk a nekünk adott időben. Amen. JANUÁR 3. - URUNK MEGJELENÉSE íz 60,1-6; Ef 3,2-3a.5-6; Mt 2,1-12. - Gyújts örömfényeket, Jeruzsálem! V onzó a világosság, különösen vonzó az öröm fénye. A napkeleti bölcsek egy különleges csillag fényét észlelték. Ennyi elég volt, hogy fáradságos útra keljenek kideríteni a fény eredetét. A csillag azonban nem világított nekik egészen Betlehemig, ezért tudományos tapasztalataikra, számításaikra, zsidó írástudók magyarázataira, Heródes király „jóindulatára” kellett hagyatkozniuk, hogy célba érjenek. Az út végén aztán újra felragyogott az a csillag, és megmutatta nekik a helyet, ahol leborulva hódolhattak a Gyermek előtt. Isten vezetése valóság, amelyre rá kell bízni magunkat. De vezetésének eszközei változatosak, és nem mindig egyformán vonzóak nekünk. Milyen romantikus elindulni egy csillag nyomában! A cél azonban nem ez a csillag, a cél a GYERMEK. A hozzá vezető út korántsem mindig romantikus. A „Három szent bölcs", akik a „váró nemzetek hitét" viszik helyettünk is a Gyermeknek - sötétben járnak szinte a teljes út során. Jeruzsálembe érkezvén útbaigazításra szorulnak, mint mi mindnyájan, akik Isten akaratát keressük, és el akarunk jutni célunkhoz. Mi vagyynk azok a „minden tájról fölkerekedő fiák és lányok", akik az örömfényeket gyújtó Jeruzsálembe igyekszünk. Ez így megy évezredek óta. Sokan célba jutottak már, de közvetlenül nem mondanak nekünk semmit a célról. Minket, úton járókat a remény vezérel. Számunkra csak akkor lenne reménytelen a célbajutás, ha nem lenne bátorságunk fölkerekedni, ha el sem mernénk indulni. Az út kockázata elengedhetetlen. Ajándékaink, a mi aranyunk, tömjénünk, mirhánk egyben az útravalónk is. Hitünk, várakozásaink, vágyaink, fáradságunk, alázatunk, keresésünk bennünket érlel meg a célra: az „Isten országára, amely igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben" (Róm 14,17). A célra, arra a házra, ahol megtaláljuk Ót, és leborulhatunk Előtte. Békesség e háznak... Mutass nekünk ma vonzó célpontokat, Uram! Adj bizalmat, amellyel rábízzuk magunkat vezetésedre, bármilyen eszközökkel igazítasz is útba. Tanítsanak bátorságra minket ma ezek a bölcsek, akik kockáztattak, és így már megtaláltak Téged!
