A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-07-01 / 7-8. szám

320

'KÄ'TOLI'KUS LTXQQStgi ‘TÁfL'KOZ'm.TÓ

Egyet a háromszázhatvanötből

A

z élet napja: egyetlen nap, melyen legelemibb értékünkre, az életre gondolunk. Nem bizarr ötlet egyetlen napot az életnek osztani? Minden bizonnyal nem! Búcsúzó századunk két világméretű és számtalan helyi háború brutális mészárlásával az emberek százmillióinak véréből, könnyéből, pusztulásából gigantikus hekatombát emelt. Technikai haladására méltán büszke korunk katasztrofálisan megcsúfolt környezetével utódainak életlehetőségeit veszélyesen beszűkítette. Vagy gondoljunk arra a kíméletlenségre, durvaságra, amely közösségi életünket akár legintimebb kapcsolataiban is jellemzi. Érthetelen és minősíthetetlen az a mód, amellyel az ember önmaga és mások ellen fordul. Mind megannyi jele annak, hogy a századvég embere előtt az élet mint minden további érték forrása megdöbbentő módon devalválódott.

A fogyasztói szemléletű társadalomtól távol áll az élet értékelése és védelme. Az ezredforduló hatalmas változások igényét fogalmazza. Ám minden valódi reform az élet helyes értékelésével kezdődik. Talán e felismerés nyomán kezdeményezték Ausztriában június 1-ének az Élet Napjává nyilvánítsát. Ma már Európa több országában is megünneplik; hazánkban harmadszor kerül sor a megemlékezésre.

Mi keresztények, akik meggyőződéssel valljuk, hogy létünket Istentől kapjuk ajándékba, különös felelősséggel tartozunk: tudnunk kell, hogy életünk egyszeri és megismételhetetlen lehetőség és feladat az Igazság megismerésére és megközelítésére! Ezt a lehetőséget és feladatot kell tisztelnünk és segítenünk mások életében is legalább az év egyetlen napján! (Kavin Ferenc nyomán)

E

lnézést kérek, hogy csak most küldök néhány köszönő sort, hogy már évek óta teljesen ingyen küldik A Szívet. A jó Isten áldja meg értei Fiatal koromban nagyon szerettem olvasni A Szív Újságot, s annak köszönhetem, hogy az Úr hívását tudtam követni. Én 34-ben jöttem át Belgiumba, tizenhat és fél éves koromban a vizitációs rendbe, ahol már volt két magyar nővér. 56 éve vagyok az első helyemen, de sajnos, a hivatáshiány miatt egyik zárdát a másik után csukják be. Nagyon értékes támaszt találtam A Szívben... Iparkodom továbbítani az ismerős magyaroknak, hogy ők is erőt merítsenek belőle. Imáimba zárom A Szív munkatársait, s kérem az Urat, adjon sok jótevőt! (Margit nővér, Belgium)