A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-01-01 / 1. szám

A SZÍV - 1993.JA9ÍUÁ1I

29

mondani, hogy nem kímélte magát. A háború után az elöljárói akarat szülővárosába helyezte, ott hintette és szórta az emberek felé derűs mosolyát és szíves szolgá- latát.

Aztán 1950-ben, egy júniusi éjszakán következett az elhurcolás. Néhány tucat rendtársával együtt Mezőkövesdre szállították. Ott az összezsúfolt, teljes létbizonytalanságba taszított rendtársainak segítője, vigasztalója lett, sokirányú ismeretét kamatoztatta. Végszám szerzett szöveteket, szabta a polgári ruhákat, mert úgy tűnt, hogy rendi ruhánktól hosszú időre búcsút kell vennünk. Sándor testvérünk rendületlenül nyugodt, jókedvű és mindig elfoglalt volt. Nem töprengett, nem jósolgatott, hogy így lesz, meg úgy, rábízta magát az isteni Gondviselésre. Ezért nem volt nehéz neki az új szolgálat, amellyel Csávossy provinciális atya megbízta 1950 őszén: legyen ő ezentúl a Budapesti Központi Szeminárium portása. Ebben a minőségben lett szinte az egész szétszórásban élő magyar rendtartomány tagjainak eligazítója, „összekötője". Lassan minden magyar jezsuita tudta, hogy Kálmán testvér a Központi Szemináriumban megtalálható, és ott pontos tájékoztatást kaphat személyekről, eseményekről. O közvetítette a leveleket, az üzeneteket, ő adott az elöljáró megbízásából segítséget, pénzt, címeket... Ezt a rendkívül bonyolult, sok okosságot, sőt bölcsességet kívánó feladatot a testvér mindig kiválóan oldotta meg, mindig készséggel és rendi közössége iráti feltétlen odaadással úgy, hogy senkit meg ne bántson, senkinek bajt ne okozzon. A gyakran idelátogató és itt gyakori megbeszéléseket tartó főpásztorok csakúgy, mint a papnövendékek, akik közül nem is egy jelenleg egy-egy egyházmegye főpásztora, egyképpen bizalommal voltak iránta, és igénybe vették szolgálatát, és még most is szívesen gondolnak rá. Mivel értelmes és okos volt, jól tudta, hogy a „csengőfrá- szos", embertelen és istentelen, kegyetlen kommunista terror idejében a munka, amit oly önzetlenül és félelemmentesen végzett, nem veszélytelen. Éppen ezért nem csodálkozott, amikor egy éjszaka, 1955. augusztus 23-án őt is letartóztatták, és vizsgálati fogságba vetették. A vád adva volt: összeesküvés elősegítése. Négyhónapos kihallgatássorozat után 1956. február 3-án 8 rendtársával együtt elítélték: ő „csak" 8 év börtönbüntetést kapott. 1956 októberében ő is szabadult, és a másodfokú tárgyaláson a büntetését kitöltöttnek vette a bíróság. Ekkor került a budapesti Piarista Rendházba mint sekrestyés és szabó.

Kálmán testvér nagyszerű ember volt, kiváló keresztény és példás szerzetes. Jézus hűséges követője, aki nem annyira szavakkal, hanem életével tett tanúságot róla. Rokonai kívánságára szülővárosában, Szegeden temette el őt Udvardy József megyéspüspök, rendtársai mellé. (Pálos Antal)

Biztosan vannak szavak és kifejezések ebben az írásban, amiket nem ismersz. Kérdezd meg róluk szüléidét, nevelőidet. Ha senki nem tudja a választ, írj nekem.