A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-06-01 / 6. szám
A SZÍV - 1993. JÚLIUS 251 mindegy, hogy csak felületes szemlélők vagyunk-e a misén, vagy valóban átéljük Jézus feltétel nélküli teljes önátadását. „Sok hívőben hideg a hit... nem tudja táplálni és átalakítani életüket... Számukra az eucharisztikus lakoma egyszerű jelképes szertartás, nem pedig találkozás azzal a Krisztussal, aki üdvösségünkért meghalt és feltámadt, aki arra vár, hogy őt befogadjuk a szívünkbe és meghitt baráti légkörben vele maradjunk." (Gabriele de Vös) A fokozódó, egyre inkább „vérünkké váló" azonosulás Jézussal eredményezheti a hétköznapokban, amikor például a örökké elégedetlen Mari néninek visszük az ebédet, nem riaszt el, hogy csak kifogásol mindent, mert Jézus szemével nézve bízunk abban, hogy majd egyszer benne is kialakul a hálás lelkűiét, és nemcsak neki, hanem a benne lakó Istennek is tesszük szolgálatunkat. Hiszen Isten-dicsőítésünk csak üres frázis maradna, ha nem tudnánk Őt embertársainkban is felfedezni és tisztelni. Hálaadásunk sem lehetne őszinte a templomban, ha otthon vagy munkahelyünkön nem vennénk észre a hálára való okot, a nehézségek ellenére is. Mert vannak nehézségeink, amelyek akadályai lehetnek jézusivá válásunknak. Megkönnyítheti legyőzésüket, ha ismerjük őket. Sokszor hallott vád a keresztények ellen, hogy inkább elriaszt az életük, minthogy vonzana. Istennek van türelme várni, csak nekünk nincs sokszor. Csapda, ha önmagunkkal vagyunk türelmetlenek és feladjuk az igyekezetét; s ugyancsak az, ha másokat ítélünk meg elhamarkodottan. A változásnak vannak olyan időszakai, melyek nem érzékelhetők. Mielőtt a csíra kibújik a föld alól és szárba szökken, hosszú idő múlhat el: a mag előkészül a csírázásra. így kellene a másik emberre tekintenünk: benne van a megfo- gantatás lehetősége, nem tudhatjuk, mikor válik láthatóvá! Ahogy a csírázást segíti a napfény, a meleg, a víz, úgy segíthetjük egymást mi is azzal, hogy „elsőként szeretünk", elvárások nélkül. Gyakran úgy éljük meg önnön méltatlanságunkat, mint ami elválaszt Istentől és olyan akadály, amely miatt nem járulhatunk a szentáldozáshoz. Hajói meggondoljuk, lehet-e egyáltalán valaki is méltó?! Ilyenkor megfeledkezünk Isten végtelen irgalmáról, mennyire érdem nélkül, ingyen osztja önmagát. Minél gyengébbek vagyunk, annál inkább van szükségünk a táplálékra, ami erősít. Jézus is erre biztat, amikor azt mondja: nem az egészségeseknek kell az orvos... Néha talán észre sem vesszük, hogy elakadásunk hátterében félelmek húzódnak meg, amelyeket talán megfogalmazni sem tudunk. Sok mindenhez ragaszkodunk, amelyekről valóban le kell mondanunk, ha Jézust a kiüresedésben is követni akarjuk. Ettől a lépéstől - akár kicsi, akár
