A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-05-01 / 5. szám
A SZÍV - 1993. MÁJUS 201 VI. Pál: „Ember nem változtathat azon a renden, amit az Úr állapított meg, a női hivatást illetően sem. Hatalmunkban áll viszont elismerni cs érvényesüléshez juttatni azt a szerepet, amelyet Isten terve szerint a nő tölthet be az evangclizálásban és a keresztény közösség életében." II. János Pál: „Maguknak a nőknek szent kötelességük, hogy érvényre juttassák az egyházban és a társadalomban a női méltóságot. Ismerjék fel ebben saját felelősségüket... Csak ha elismeri a világ a nők személyes méltóságát, csak akkor lesz igazán teljessé részvételük az egyházi, társadalmi és nyilvános életben... Az egyháznak határozottan fel kell emelnie szavát a nők bármilyen diszkriminációja és kizsákmányolása ellen. A női méltóság teljes elismeréséhez az szükséges, hogy az ember személyjogait tiszteletben tartsák, és e ponton érvényesülhessen az egyház tanítása. Mint minden ember, a nő is részes Jézus Krisztus hármas - papi, prófétai és királyi - küldetésében... A nő a rá jellemző, sajátos adottságokkal álljon be az egyház életébe és küldetésének teljesítésébe... első helyen pedig éppen azzal a méltósággal, amely neki, mint személynek sajátja. Át kell vinni a gyakorlatba azt az - egyelőre inkább csak elméleti - elismerést, amelyben részesítjük a nő aktív és felelős jelenlétét az egyházban. A megújított egyházi Törvénykönyv sok intézkedést tartalmaz a nőknek az egyház életében és küldetésében való részvételére vonatkozóan. Ezeket meg kell ismerni, s elszántan és következetesen kell a gyakorlatban megvalósítani." Befejezésül idézzük a pápát, a Megváltó Édesanyja című encikliká- jából: „A nőiesség különösen is csodálatos kapcsolatban van a Megváltó Anyjával. A Názáreti Máriáról dicsőséges fény árad minden nőre, hiszen Isten egy Nőre, az ő szabad és hathatós közreműködésére bízta Fia megtestesülését. Ha a nők Máriára tekintenek, meglátják benne életük igazi értékét és méltóságát.” (46. p.) Franciául tanulók figyelem! Várunk benneteket az H993- Slt!2gia§2ta$ 3L—21. között megrendezésre kerülő ifiraiada ÖiysllvíkuflirZMlSra. A nyelvi tábor helye a Szeged mellett található Domaszéki Katolikus Ifjúsági Központ. A program: délelőtt kiscsoportos nyelvóra francia jezsuiták vezetésével, délután kikapcsolódás, egyéni vagy csoportos munka, hétvégén ismerkedés Szegeddel és környékével. A tanfolyam költsége kb. 12.000 forint. (Ez az összeg tartalmazza a tandíjat, a tankönyvet és a teljes ellátást.) Haladó vagy középhaladó szintű hallgatók jelentkezését várjuk a Katolikus Ifjúsági Irodában. További felvilágosítás ugyanitt. Cím: 6720 Szeged, Dóm tér 15. Telefon/fax: (62) 323-955