A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-04-01 / 4. szám
152 KATOLIKUS LLLKISigi TÁJÉKOZTATÓ tartozunk. Aki hozzám tartozik, azt könnyebb elfogadni. Nekem többet jelent egy magyar, mint egy angol, mert magyar vagyok. S nem azért jelent többet, mert a magyar értékesebb, hanem azért értékelődik fel, mert nemzeti tudatában, anyanyelvében, hagyományaiban, világlátásában egy velem vagy hasonló hozzám. Értékrendjében, szokásaiban, gondolkodásában, mindennapos reakcióiban az enyémre vagy az enyémhez közelállóra ismerek. Az otthon biztonságát jelentjük egymás számára. Ha a szomszéd kislánya és az enyém is ötöst hoz haza magyarból, természetesen jobban örülök az én kislányom ötösének. A baj csak az lenne, ha a másikét bosszúsan fogadnám. Az én legmélyén fészkelő, soha ki nem irtható hazafiasság elsősorban érzelmi gyökerű. És ez nem baj, ez emberi. Kinek nincsenek szívmelengető emlékei éjszakában nyúló tábortűz melletti népdaléneklésről, boldog, békés együttlétekről? Kit nem érint mélyen, ha esetleg évek, évtizedek múltán vagy a világba való - tudatos vagy kényszerű - szétszóratás után megpillanthatja a szülői házat, a szülőfalut-várost, a szegedi Tisza-partot, vagy a „végtelenbe nyúló róna- ságot”? - S kit ne lelkesítenének csak történelmi mércével mérhető nagyjaink példái, mint országalapító első királyunk vagy a középkori Európa - főként Németország - nagy szociális szervezője, Szent Erzsébet, vagy az egyetemes kultúra olyan pártfogói és terjesztői, mint Nagy Lajos, Mátyás király vagy Pázmány Péter, s a nagy modernizátor Széchenyi, hogy költőink, zenészeink, tudósaink s a vallási géniuszok végtelen seregéről ne is beszéljünk... Az ő eleven termékenyítő hatásuk életünkben, gondolkodásunkban szinte fölbecsülhetetlen értékkel bírnak. Erre a mély, hazafias érzelmektől átjárt gondolkodásmódra épülhet az erkölcsi sorsvállalás, amely tudatos állásfoglalás nemzetem mellett. Az érett szeretet a hibát is látja és javítani akar. Ahogy a vak szülői szeretet is rombol, a vak hazaszeretet is lehet kártékony. De a „szeretet, mely szenved, s a lelkesülés, mely vérzik, nem csal” - mondja Prohászka. Hát így próbáljuk szeretni a hazát, a magyart! Az evangélium meghallgatását homlokunkra, ajkunkra és szívünk fölé rajzolt kereszttel kezdjük. A homlok az értelem székhelye: elfogadom az örömhírt. A száj a szó, a vallomás közvetítője: megvallom az igaz hírt. Az szív a cselekedet - akarat, értelem - központja: megtartom, teszem a jót. Számunkra magyarságunk ténye is örömhír, hiszen Isten üzenete. Ha megjelöljük homlokunkat, ajkunkat, szívünket a kereszt jelével, erre is gondoljunk. Elfogadom magyarságomat, megvallom nehéz helyzetekben
