A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-03-01 / 3. szám
US xwtolixus cLLxjsigi ‘TÁji'Kpzrmö A lelkipásztori munka mellett üt éven be- _ c-.;t:T CCT í n í »ri/n At lül már a második templomot építjük a Lfc VbLhbLAUANJxDUL plébánia területén. 1989-90-ben a fii iában, Molnáriban, 1991-től pedig a materben, Tótszerdahelyen, amelyet az idén be is akarunk fejezni. Ez 45 milliós beruházás öt év alatt, 2300 lélek mellett! Van egy harmadik falum is (750 lélek), ahol szinten nincs templom. Ezek a falvak eddig mind templom nélkül voltak, s a változások és a hatalmas infláció mellett igen kemény feladat lett e két templom felépítése. A tótszerdahelyi templom Jézus Szíve tiszteletére épül. A Szent Szív tisztelet komoly a hívek lelkében. Továbbra is bízom abban, hogy templomunk építését befejezzük, s az idén felszenteljük... Ha lehetséges említsék meg a folyóiratban a tótszerdahelyi Jézus Szíve templomépítését. (Tótszerdahelyi plébános) Mint szülő nagyon boldog vagyok, hogy „A Szív” újsággal megkeresik gyermekemet. Vallásosak lévén, öröm nekünk, ugyanis az egész család olvassa kedves soraikat. Lacikán kívül van még egy kicsi lányom is. Ő most második osztályos, Katalinnak hívják. Én már nem vagyok fiatal, a gyereket Isten ajándékaként kaptam! Férjem erdész. Én beteg lettem, így leszázalékoltak, pénzünk kevés, egészségünk nincs, a két gyerek és a hitünk ad nekünk erőt, hogy viseljük mindazt, amit a Drága Jó Isten ránk mért. Kérem ne feledkezzenek meg rólunk! Amit szerény lehetőségünk megenged, azt a pénzt feladom az Önök számlájára. (N. L.-né, Szarvaskő) Nagy gonddal járt, hogy mit is fogok mondani karácsonykor? Hirtelen átvillant valami bennem: újjászületni! Pedig mennyi csalódás, sikertelenség van mögöttem. Hogy újjászülethessünk, betanítok egy pásztorjátékot. Bizony nehéz megértetni az egyszerű falusi fiatalokkal az átélés szót, arról nem is beszélve, hogy nyelvi, kiejtési nehézségek is vannak, mert a körülmények úgy hozták, hogy egyesek - magyarok - nem ismerik anyanyelvűket. Ádám s Éva napján lebicikliztem a Maros mentén a fíliába, ahol egy munkástelep van. Zsúfolásig megtelik a kis templom, az elcsüggedt munkások is újjá akarnak születni reménytelenségükben, az éfjéli misén, ill. esti misén az énekek, a szentmise, no meg az én lelkesítő szavaim által. Hazajövet a sötét éjszakában a néma csendben dúdolom a dalomat: tüzed Uram, Jézus szítsd a szívemben, hogy tudjak melegséget adni e rideg világban. Az énekhez a Maros zúgása adja a kíséretet, miközben végigvonulnak lelki szemeim előtt életem karácsonyai. Amikor mint kisgyermek posztótarisznyával végigénekeltem a szomszédokat, ajutalom egy tarisznya galambos volt, azóta sem éreztem magam olyan gazdagnak. A Duna-csatornánál mint rab, negyvenöt kilósán, karácsony éjszakájában taszítottam a talicskát, s a talicska csikorgásába a messziségből belevegyült egy harangszófoszlány. De csodás is volt az a harangszó. Ekkor ünnepeltem a legbensőségesebben a karácsonyt, pedig a vacsorám is csak egy lopott fagyos káposzta volt. Azon este nem adtak vacsorát. Az emlékek kergetőznek bennem, elfeledem 63 évem, a bicikli halad. Hazaérkezek a máterbe, ahol várnak a fiatalok, akik szerepelni fognak. Magukra öltik a volt háztartási alkalmazottam által kreált keleti öltözeteket, elkezdenek figurázni, de nem torkollom le őket, mert fiatalság bolondság. Amikor odakerülnek a hívek elé, kitesznek magukért tehetségük szerint, újjászületnek. Bár szép karácsonyi műsora van a román tévének,
