A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
A SZÍV - 1993. JM&lJÜt 13 a Júliáit' - ez végeredményben semmit sem mond.,Közelről látni az Igazságot' - ez sem. Az egyetlen ajándék, amit Istennek adhatok: félelmem." - „Tudtam már, hogy a nagybetegek egy másik planétán laknak, mint az egészségesek vagy az alkalmi betegek. Van tehát egy harmadik." - „E megpróbáltatás és Krisztus szenvedése között a közös pont nem a fizikai szenvedés, hanem az, hogy előre tudom." (Az idézetek a La regarder en face c. posztumusz könyvéből.) Ki volt hát Gilbert Cesbron (ejtsd: Zsilber Szezbron), aki ilyen s/orongással és mégis keresztényi reménnyel várta a bizonytalanul biztos véget? Kétségtelenül korunk egyik legvonzóbb egyénisége. Sokat írt, mintegy félszáz kötete jelent meg, ebből 17 regény. De jól tudta, hogy az egyetlen remekmű: élni. Szentül élni, vagyis szeretni. Ezt tette egész életében. Riportregényeivel is szolgálni akart, korunk nagy problémáit mutatta be drámai erővel. Első nagy sikerét 1952-ben aratta „A szentek a pokolba mennek" c. regényével, amely a munkáspapok problémáival foglalkozik. Cesbron már a háború másnapján olvasta a „Franciaország: missziós ország?" c. beszámolót, amelyben két francia munkáspap hazája elkereszténytelenedéséről és az új evangelizálás sürgető feladatáról szólt. Megrendítette a dokumentumgyűjtemény, közben aggódva figyelte a Párizs külvárosában és másutt dolgozó munkáspapok körül kitört vihart, amely átmeneti betiltásukhoz vezetett. A „Kutyák a farkasok között' c. regénye (1962) az algériai háború idején visszautasítja a gyűlölködést és az evangéliumi szeretetet hirdeti. A „Nyakörv nélküli kutyák" a bűnöző ifjúságról, a „Meggyilkolt Mozart" az elvált szülők gyermekeiről, az „Én is szerettelek benneteket" a testi fogyatékosokról szól. Cesbron írói szempontból nem éri el ugyan Bernanos vagy Mauriac szintjét, de az őket jellemző hitvalló, elkötelezett katolicizmus képviselője. P Carré domonkos körkérdésére válaszolva így vallott hitéről: „A fájdalmak és a részvét embere vagyok; leginkább a harmadik boldogság az enyém:, Boldogok, akik sírnak.' Hogyan fogadjuk el, hogy a szeretet jegyében létrejött teremtés a rosszba, a szenvedésbe, a félelembe, az igazságtalanságba, az erőszakba, a halálba torzul? Valami történt, de micsoda? Azok a magyarázatok, amelyeket erről felkínáltak, nem elégítenek ki engem. De hát hogyha az ateista tudósok elfogadják a titok létezését tudományukban, mi visszautasítanánk őket ezen a területen? (...) Isten Szeretet; és életem lefolyása Szent Jánosnak ebbe a másik szavába illik bele: találkoztunk a Szeretettel és hittünk Benne.' Találkozni a Szeretettel - ez a kegyelem; hinni a Szcretetben: ez a hit. Nem békés és bebiztosított a hitünk. Hasonlók vagyunk az emmauszi úton ballagó tanítványokhoz: bizonytalanok, boldogtalanok. De míg hanyatlóban van a nap, egy Iwrmadik társ csatlakozik hozzánk, és mindent megmagyaráz."
