A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-03-01 / 3. szám

A SZÍV - MÁRCIUS

125

akarsz jutni, ahol a helyed van. Szükség van jó adag büszkeségre és önzésre, olykor kegyetlenségre, ravasznak kell lenni és érteni kell a hazugság művészetéhez is. Enélkül odafönn nálatok nem lehet élni, még kevésbé uralkodni. Apádnak ez a kennivaló jósága igazán ellenszenves és ízléstelen volt. Én egy kicsit felelősnek érzem magam a fönti világért, hogy rendjén menjen minden. De Robit király mindent összekavart. Itt valaminek történnie kellett. Ezért kapcsolatba léptem Oren herceggel és feleségével, Nolibábbal. Hiszen ők apád unokatestvérei voltak, és ha apád meghal, te pedig elveszíted a jogot az öröklésre, akkor Oren herceg lesz a király, Nolibáb, a felesége pedig a királyné. Ez a kettő, ez uralkodásra született, én mondom neked! Megvan bennük az uralkodáshoz szükséges minden erény. Tudnak ölni és kínozni, hazudni és csalni, hízelegni és fenyegetni, amint illik. Kitűnő uralkodók!"

Ogyik úr egészen belemelegedett. Ermi tágranyílt szemmel bámult rá.

„Ő - gondolta magában - most jön az a badarság, amit Uhunál találtam és azután a denevéreknél; a badarság, amire Csirtát és Cukkot akarták rákényszeríteni. Hát tőle való!"

Ermi érezte, hogy elönti a düh, de egy szót sem szólt. Csupa fül

volt.

„Igen - folytatta a másik -, ezért vettem föl az összeköttetést velük. Nagyon értelmesek voltak. Azonnal egyetértettek az elgondolásommal és a terveimmel. És ügyesen hajtották végre."

Most megint egyenesen a fiú szemébe nézett:

„Igen, Ermi: az apád méregtől halt meg, de nem anyád, hanem Nolibáb hercegnő szórta a fekete port a serlegébe egy vasárnap este."

Mintha kő esett volna le a fiú szívéről. Szóval nem édesanyja gyilkolta meg az apját! Mérhetetlen megkönnyebbülést érzett.

Ogyik folytatta.

„Nagyon erős méreg volt. Elsőrendű fajta. Semmi íze, mégis halálos. Alighogy Robit király megitta a bort, görcsök lepték meg. A földre zuhant, ordított fájdalmában, felágaskodott, fetrengett a földön, rugdaló- zott a lábával. A teste fölfúvódott, elfeketedett, arca eltorzult. Tíz percbe sem tellett az egész. Csinos látvány volt. Azután egy nagy kiáltás - és vége volt."

Ermi arcából megint minden szín eltűnt. Hogyan volt képes ez az Ogyik olyan nyilvánvaló elégtétellel elmesélni mindezt?! Borzasztó, iszo