A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-03-01 / 3. szám
Istenarc Egy istenarc van eltemetve bennem, Tan lét-előtti képem emlék-képe! Fölibe ezer réteg tornyosul, De érzem ezer rétegen alul, Csak nem tudom, mikép került a mélybe. Egy istenarc van eltemetve bennem, Néha magamban látom, néha másban. Néha állok, mint fosztott ág, szegényen, Ha rossz órámban eltűnik egészen Alter-egóm az örök vándorlásban. Egy istenarc van eltemetve bennem, A rárakódott világ-szenny alatt. A rámrakódott világ-szenny alól, Kihűlt csillagok hamuja alól Akarom kibányászni magamat. Egy istenarc van eltemetve bennem, S most ásót, kapát, csákányt ragadok, Testvéreim, jertek, segítsetek, Egy kapavágást ti is tegyetek, Mert az az arc igazán én vagyok. Egy istenarc van eltemetve bennem: Antik szobor, tiszta, nyugodt erő. Nem nyugszom, amíg nem hívom elő. S bár világ-szennye rakódott reája, Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza. Reményik Sándor
