A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
A SZÍV - 1992. JÚNÍ11S 283 „Az irgalmas szamaritánus példabeszédének - akárcsak az egész evangéliumnak - mondanivalója elsősorban ez: az embernek éreznie kell: személyére szóló meghívást kapott arra, hogy a szenvedésben tanúságot tegyen a szeretetről.” Az intézmény önmagában még nem pótolja ezt a szerctetet, akár fizikai szenvedésről, akár erkölcsi szenvedésről van szó, de mindenekelőtt akkor, ha a lélek szenved. Ez a kinyilatkoztatás korántsem tekinthető passzív magatartásnak. Krisztus is körüljárt jót cselekedve. E példabeszéd emlékeztet arra, amit Krisztus az utolsó ítéletkor fog mondani: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek’ ’ (Mt 25,40). Összefoglalásul: a szenvedés azért van jelen a világban, hogy felszítsa a szerctetet, megteremtse a felebaráti szeretet műveit, a szeretet civilizációjává tegye az egész emberi civilizációt. „Senki közülünk nem hal meg önmagának” Szent Pál számi (Rám 14,7) mindannyiunkra érvényesek, azonban bizonyos, hogy sajátos módon állnak azokra, akik közösségükért megaláztatást szenvedtek, akik a legtöbbet, az életüket áldozták valamely igaz ügyért. Három esztendeje, 1989. június 16-án egy egész nemzet adta meg a méltó végtisztességet telhetetlen holtjainknak, ’56 mártírjainak, a kreoni önkény áldozatainak. Azoknak, akik halálukban is bennünket szolgállak éppen megaláztatásuk által: alkalmat adtak arra, hogy a bűnös hatalom térdre kényszeríllessék. Emlékművük elkészült, áll a 301-es parcellában; az emlékezés virágai és szavai veszik körül sírjaikat. Ám ezzel nem róttuk le kegyeletünket! Különösen nem, ha azt latolgatjuk, mely csoportosulás jogosult ittkább emlékük őrzésére, vagy ha közös hagyatékuk kevésbé fontos, mint az hogy a koszorúszalagon melyik párt heve áll. Ne csak külsőségekkel emlékezzünk rájuk! Helytállásukból példát és erőt merítve, keresztény meggyőződésünk szerint, felelős állampolgárként tegyük dolgunkat e hazáért, felülkerekedve hiú becsvágyon, nemtelen torzsalkodáson. És imádkozzunk! Imádkozzunk, hogy áldozatuk, szenvedésük hozza meg gyümölcsét; nemzetünk és minden más nép közös felvirágzását Kárpátokon innen és túl. Hinnünk kell ugyanis: „a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A reménység pedig nem csal meg” (Róm 5,4-5). És imádkozzunk értük tekintet nélkül arra, milyen hit, eszme jegyében küzdöttek a mi emberibb jövőnkért. Imádkozzunk értük, hogy rajtuk is beteljesedjék a látomás ígérete: ,J9em éheznek és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, sem másfajta hőség, mert a Bárány, aki a trón közepén áll, legelteti és élő vizek forrásához vezeti őket, az Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyel” (Jel 7,16-17). Hegedős László
