A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-06-01 / 6. szám

n SZÍV - 1992. JÚtiJVS 273 A JÉZUS SZÍVE TISZTELET ELŐFELTÉTELEI Ilevenesi János V. Hűség Krisztus keresztjéhez Jézus Szívének legkiválóbb tisztelői különösen is vonzódnak a keresztfán szen­vedő Üdvözítőhöz. Említhetjük itt a keresztfa alatt álló Édesanyát, de az első évezred mélylelkű keresztényeit is, akik - ha ezt nem is fejezték ki - végül is a Szent Szívet sejtették meg, amikor „feltekintettek arra, akit keresztülszúrtak” (Jn 19,37; Zak 12,10). Mégis, most főleg a középkor egyes nagy misztikusaira gondolunk, azokra, akik kifeje­zetten is Jézus Szíve tisztelői voltak. Ők mind a szenvedő Krisztus, a Keresztrefeszített áhítatos szemlélői voltak, mielőtt eljutottak a Szent Szív titkáig, hogy annak imádói és hírnökei legyenek. Amikor pedig - már az újkorban - Urunk Alacoque Szent Mar­gitnak megmutatta a szívét, ő maga hagyta meg, hogy azt a szenvedésére utaló jelekkel ábrázoljuk: kereszttel, töviskoronával és lándzsa ütötte sebbel. E lelkiségtörténeti adatokból először is az következik, hogy akiknek a meg­feszített Krisztus „botrány és balgaság” (lKor 1,23), azoknak a Szent Szív titka is botrány és balgaság. De az is bizonyos, hogy ha mi Jézus Szíve igazi tisztelői akarunk lenni, akkor nekünk is hűségesen ragaszkodnunk kell Krisztus keresztjéhez. Nekünk is a megfeszített Krisztust kell keresnünk (Mt 28,5), őt kell szemlélnünk és mindig szem előtt tartanunk (vö. Gál 3,1). Hogy pedig Krisztus keresztjének ellenségeivé ne váljunk (Fii 3,8), életünk Krisztus keresztjéhez szögezett élet legyen (Gál 2,19). Kérdezhetjük: hogyan jutottak cl Krisztus Szívéhez a Krisztus keresztjéhez hűséges lelkek? Urunk szeretetből vállalta, hogy „engedelmes legyen a kereszthalálig” (Fii 2,8): „Szeretett engem, azért áldozta fel magát értem” (Gál 2,20). „Isteni Meg­váltónkat inkább a szeretet feszítette keresztre, mint a hóhérok erőszaka” (XII. Pius, Jézus Szíve cnciklika, 38). A kereszt tehát kinyilatkoztatta a hűséges lelkeknek Isten szeretetét, mely Jézus Szívében testesült meg. - Különben is: „Sohasem gondolkodik senki egészen megfelelő módon a keresztre feszített Krisztusról, csak az, aki előtt az ő Szíve titokzatos mélységei feltárultak” (uo. 71). Mi akkor vagyunk méltók a keresztény névre, ha akarjuk viszonozni Jézus halálig menő szeretetét. fia Jézus szeretctéből akarunk hűségesek maradni a Szent Kereszthez. - De ezt csak annak a szeretetnek ösztönzésére tehetjük, amelyik a nekünk ajándékozott Szentlélekkel Krisztus Szívéből, a Forrásból áradt ki (vö. Róm 5,5 és Jn 7,39; 19,34). Igen, a Jézus Szíve tisztelet teljes egészében Isten szeretetére összpontosul... Lehet-e tehát ennél kiválóbb, hitünk sajátos szellemével egyezőbb, nemesebb, vonzóbb istenszolgálat? Van-e Jézus Szívénél alkalmasabb segítség az egyház és az emberiség számára? (XII. Pius, uo. 69). Jézus isteni Szíve, a kereszten szereteted és irgalmad túláradásáról tanúskodtál, amikor megnyittattad oldalad, hogy ott menedékre leljünk. Fogadd szívünket, vonzzad nagy szeretetcddel és semmisítsd meg annak lángjaiban! (Alacoque Szent Mária-Margit)

Next

/
Thumbnails
Contents