A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-05-01 / 5. szám

A SZÍV - 1992. tMÁJVS 239 INNEN-ONNAN A marxista egyházellenesség szellemé­ben nevelődött újságírók és pedagógu­sok szívesen riogatják a közvéleményt azzal, hogy az egyház erőszakosan kí­vánja visszaszerezni az iskolákat. Az i- gazság az, hogy az egyház mint intéz­mény nagyon szerény kívánalmakkal áll­hat elő, csak a társadalom, főként a szü­lők jelentős részének óhajára kíván e cél érdekében lépéseket tenni. Igen sok szülő óhajtja, hogy gyermekeik vallásos neve­lésben is részesüljenek. Minden bizon­nyal ők tudják, hogy miért. Különben beszédes számok bizonyítják, hogy men­nyire indokolatlan és propagandisztikus ez az ijesztgetés. Hiszen a Művelődési Minisztérium hivatalos adatai szerint az országban működő 4706 óvoda közül ed­dig mindössze 10, a 3641 általános is­kolából 20, 780 középiskolából pedig 25 van egyházi irányítás alatt, tehát az ösz- szes tanintézet közül még 1% sincs egy­házi vezetés alatt. Több helyen szentmisével és ün­nepséggel emlékeztek meg Mindszenty József bíboros hercegprímás születésé­nek 100. évfordulójáról.így Esztergom­ban a bazilikában volt szentmise, majd a ferences gimnáziumban tartottak meg­emlékezést. A szónok Antall József mi­niszterelnök volt. A főpásztor szülőfalu­jában, Cschimindszenten március 29-én volt a szabadtéri szentmise, ahol több főpásztor és hatalmas hívősereg jelen­létében emlékeztek meg a helység nagy fiáról. A szentmise befejeztével András- falvy Bertalan művelődési miniszter lep­lezte le a nagy főpap mellszobrát. - Za­laegerszegen templom épül Mindszenty József emlékére. A templom alapkövét a tervek szerint 1992. aug. 20-án teszik le. A város az elmúlt évtizedekben jelentősen megnövekedett, és szükségesnek látszik egy harmadik templom megépítése. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, március 25-én, Kaszap István születésének 76. évfordulóján Székes- fehérváron dr. Szendi József veszprémi megyéspüspök mutatta be a szentmisét, melyet a buzgó ciszterci diák és volt jez­suita novicius boldoggáavatásáért aján­lottak fel. A püspök Kaszap István is­kola-, cserkész- és kongreganista-társa volt. A hívekkel, Kaszap István tiszte­lőivel megtelt a hatalmas Prohászka templom. A főpásztor szentbeszédében Kaszap Istvánt például állította a ma hí­vőinek: alázattal fogdjuk el szenvedése­inket a mennyei boldogság reményében, mint ahogy Isten szolgája, Kaszap István tette. A szentmise után a főpásztor a hí­vektől körülvéve kivonult a megboldo­gult sírjához és rövid ájtatosságot tartott. A magyar ferencesek közül a kommunista rendszerben hetet öltek meg, 35-öt zártak börtönbe, számuk 611-ről 230-ra csökkent. Erdélyben 18 ferences szenvedett börtönt, és számuk az el- múlt évtizedek alatt 170-ről 56-ra fogyatko­zott. A volt Jugoszláviában 187 ferencest gyilkoltak meg, és 116-ot vetettek bör­tönbe, Albániában 177 ferences műkö­dött a háború előtt, jelenleg mindössze 9 ferences van az országban. Kettős jubileum a magyar pia­ristáknál. Ez évben van 350 éve, hogy a piarista atyák letelepedtek Podolinban, mely akkor a magyar szent korona részét alkotta. Ugyancsak idén van 275 éve, hogy a pesti piarista tanintézet megkezd­te működését. Az ünnepségeket főként a piarista diákszövetség tagjai szervezik. E szövetségnek jelenleg 1600 tagja van.

Next

/
Thumbnails
Contents