A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-05-01 / 5. szám
234 KATOLIKUS L'LLKJS'tqi TÁJÉKOZTATÓ MÁJUS 31. - URUNK MENNYBEMENETELE ApCsel 1,1-11; Ef 1,17-23; Lk 24,46-53. „Imádkozva és nagy örömmel..." Nehezen tudnám megmagyarázni, miért szomorodom el évről-évre ezen az ünnepen. Talán még Nagypéntek sem ennyire gyászos számomra, mint ennek az eseménynek megjelenítése és átélése húsvét után negyven nappal. Lukács evangéliuma Betánia közelébe teszi az utolsó földi találkozás helyét, ahonnan a tanítványok könnyen visszatérhettek Jeruzsálembe, várva, hogy az Erő eltöltse őket a magasságból. Az Apostolok Cselekedeteinek leírása szerint ez a találkozás kevésbé eszményített. Kiderül, hogy még mindig senki sem ért semmit. Jézus a Szent- lélekben való újjászületésről beszél, belőlük pedig kibukik a kérdés, amely egyfolytában foglalkoztatja őket: te, aki már bebizonyítottad, hogy akármit megtehetsz, rendet csinálsz-c végre ebben az országban? Izrael országának helyreállítását azonban Isten akaratának megfelelően az apostoloknak kell megoldaniuk. Nem ácsoroghatnak sokáig égre emelt szemmel, várja őket a feladat: „Majd leszáll rátok a Szentlélek, elnyeritek erejét és tanúságot tesztek rólam... mindenütt a világon”. Ehhez a feladathoz úgy fogtak hozzá, hogy IMÁDKOZNI KEZDTEK. És az imádság nagy örömmel töltötte el őket. Imádságuk Isten dicsőítése és ma- gasztalása volt. A lelki élet kezdetén általában könnyű imádkozni. Kicsit olyan, mintha Jézus nem is ment volna föl a mennybe, hanem igazán velem volna éjjel-nappal. Életem eseményei - kegyelméből - érezhető és boldogító jelenlétében zajlanak. Személyesen mulatja meg akaratát, személyesen vigasztal, élvezettel lubickolhatok egy kis mennyországban. De aztán az egyes ember számára és eljön a „mennybemenetel órája". És a boldogító élvezet helyébe csak a feladat marad, mint az apostoloknak. Adva van a feladat és mellé segítségül az imádság (már nem olyan könnyű) igazságos lehetősége. Nem baj, hogy már nem olyan könnyű, hiszen O nem kíván érdekházasságot kötni velünk. Mindig lehetőségünk marad az Ő dicsőítése és magasztalása, szüntelenül és szabadon. Ki kell ezért végre bontakozni a Mennybemenetel gyászából, mert valóban ünnep ez a nap. Érzéshez, látáshoz, tapasztaláshoz szokott gyermeki kereszténységünk „érettségije": átmenet Isten csöndjébe az illúzióktól mentes hitbe, amelynek nyelve az imádság. Tedd termékennyé Urunk ezt az átmenetet az érett kereszténységbe! Áldjon téged az a csönd is, amikor saját sötétségem sem szólhat hozzám! Áldjon a valóság, amely mindnyájunknak megmutatja akaratodat! Áldjanak téged a csöndben megszülető vágyaink, a szomjúságunk utánad! Hallgasd meg Jegyesed, az Egyház évezredes forró imáját: Jöjj el, Uram Jézus! Ámen.
