A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-12-01 / 12. szám

Pl szív - 1992. 'DECEM'B'Eíi.

571

Ez az az igazán jó hír, amitől boldogok lehetünk, amiért hálásan és akár teli torokból is énekelhetjük: Vigasságos, hangos, nagy örömünk támadt / Megszületett Jézus a beteg világnak.

Gyermek Jézus! gy vágyakozunk, vártunk Rád, ahogyan vágyik minden újszülött, Te magad is, magától értetődő természetességgel édesanyja tejére. Engedd, hogy Veled betelve, jóllakva a kicsinyek igaz álmát alhassuk mi is. A csillagos ég alatt a mindenség gyöngéd és örök Jelenlétének oltalmában. Amen.

DECEMBER 27. - SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Sir 3,3-7.14-17a; Kol 3,12-21; Mt 2,13-15.19-23.

„József s Mária közt az Isten Igéje"

E

gészen megváltozott a világ József és Mária kora óta, miért ne változott volna meg a család maga is? A Szent Család annyira egyedülálló szerkezetű, tagjai annyira kivételesek, utolérhetetlenek - mire taníthat bennünket mégis a Szent Család?

Mintha ebben a családban nem is az apa, hanem a Gyermek, Jézus lenne a családfő! Mégis József az, aki a feladatot kapja, amikor a Gyermeket és Anyját védelmeznie kell. Mindhárman egész szívvel feladatot teljesítenek. Valaki Másnak az akaratát. Mégis valóságos családot alkotnak. Egymásra is tekintettel vannak. Mint Isten szent és kedves választottainak, szívük csupa irgalom, jóság, alázatosság, szelídség és türelem. Béke és hála tölti be szívüket és a szeretet, amiben a tökéletesség összefoglalható.

Isten maga van jelen ebben az élettérben és minden olyan családban, ahol az eszmény a Szent Család, ahol Jézus a családfő. Az ilyen családok a jövő biztos reményei. Bennük nevelkedhetnek az Új Jeruzsálem polgárai, a szabadság és bizalom jó levegőjét belélegezve.

Az ilyen család úgy kezdődik, hogy két ember az összes többiek kizárásával Isten színe előtt, életreszólóan kiválasztja egymást. Nem azért, hogy egyikük alárendelje magát a másiknak, hanem hogy hűségesen szeressék és tiszteljék egymást.

Szerelmükből születő gyermekeiknek ők is gondját viselik természetesen, ameddig csak kell. A gyerekek egy darabig úgy néznek föl szüleikre, mint felsőbbrendű, mindenható lényekre, akikről istenfogalmukat is mintázzák. Azután persze rá kell jönniük, hogy ez túlzás, mert a szülők is csak emberek. A tekintély mégis magmaradhat, ha a családon kívül más, nagyobb közösség (valójában ez a kisközösség) is erősíti azokat a normákat, értékeket, amelyeket a szülőktől kaptak. Ebben az időben már nem botránkoznak meg az olyan családi felépítésen, hogy a szülők - mint istengyermekek - valójában testvérei saját gyermekeiknek, akik ugyancsak istengyermekek a Mennyei Atya nagyobb családjában.