A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-12-01 / 12. szám
534 ‘KATOLIKUS L'LLKIS'ígI TÁJÉKOZTATÓ vagyunk mi, hívek. Mennyi, gyakran nem is tudatosult hiedelem játszik ebben szerepet! Az emberiség gyerekkorára jellemző mágikus szemlélet- mód még sokakban tetten érhető. Mégpedig az a hiedelem, hogy ha előre örülünk valaminek, azzal máris veszélyeztetjük az öröm, a siker bekövetkezését. Ezért „kopogják le" sokan, ha jósorukról beszélnek, vigyáznak arra, hogy ne „kiabáljanak el" valamit, sőt „nem akarnak előre inni a medve bőrére" sem. Leplezzük örömünket, azért is, mert félünk embertársaink irigykedésétől, rosszindulatától. S leplezzük néha szerető tapintatból, jóérzésből is. Milyen gyakran rejtjük a magunk örömét és rontjuk, gyilkoljuk a másikét a magunkéval együtt! Még az olyan családokban is, ahol szeretnék, hogy Jézus legyen a családfő! Örömrontás? íme egy példa: hazajön a férj a munkából. Felesége büszkén újságolja: nézd, felszereltem az új faliszekrénykét, ugye milyen jó ezen a helyen? Mire a férj: rögtön észrevettem, mert ferdén van felszerelve. A feleség leforrázva hallgat. Örömének lángja már csak takarékon lobog. Miért vált szinte érthetetlenül örömrontóvá a férj? Talán azért, mert furdalta a lelkiismerete, hiszen neki kellett volna ezt a munkát már hetekkel ezelőtt elvégeznie. Úgy érezte, a felszerelt szekrényke néma szemrehányás. Kényelmetlenül érezte magát. Hát más se örüljön olyan nagyon! S mennyi formája van az örömgyilkosságnak! Mindennapi, látszólag jelentéktelen esemény: iskolás fiúgyerek kipirulva, izzadtan ront be és már az ajtó előtt belefog a mesélésbe: képzeld, a mi osztályunk focicsapata nyerte meg az iskolai bajnokságot. Három gólt rúgtam, a legizgalmasabb az volt, amikor... Mire édesanyja félbeszakítja: jó, jó édes fiam, de nem veszed észre, hogy nyakig sáros vagy, én meg öt perce mostam fel az előszobát? A gyerek elhallgat, elkullog. Az ő örömét már meggyilkolták. De félő, hogy mesélőkedve is áldozatul esett. Ki tudja, megosztja-e valaha is örömét, bánatát szüleivel. De kényelmetlenül érzi magát a szülő is. A hirtelen támadt csöndben ugyanis rádöbben arra, hogy mit tett. Nyomott hangulatban telik az örömtelen délután. Ennél az esetnél is félig-meddig tudatos vagy tudattalan indítékok lappanghattak a háttérben: az anyában valószínűleg ilyen érzés háborgott:
