A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-11-01 / 11. szám
A SZÍV - 1992. 'HOV'L,M!B'L% 511 Ermi vigyázva ismét a szélére lépett. Ott höm- pölygött sziklaágyában a jó negyven méter széles tűzfolyam, körülbelül ötven méternyire a lába alatt. „Ha ez az út még tovább vezet lefelé, akkor hamarosan elérek ennek a pokolbeli folyónak a szintjére" - aggódott Ermi. És az út változatlanul lefelé vitt. Ermi továbbhaladt. Nem mert többet az útszélhez közeledni, de becslése szerint most már csak tíz-húsz méter választhatta el a tűzfolyam szintjétől. Egyre nehezebben tudott lélegezni. „Csak ne a túlsó parton legyen ennek az Ogyik úrnak a háza! Mert itt élő át nem jut." Alig gondolta ezt végig, láthatóvá vált az út vége. Ez köves kis térségbe torkollt, amely mögött meredek sziklafal magaslott. A térségről híd vezetett a másik partra. A tűzfolyamon át. Keskeny volt, korlát nem védte, s úgy látszott, egyetlen fehér kődarabból áll, amely ívben hajolt át a folyamon. A túlpartot a füsttől és gőztől nem lehetett látni. Ermi hamarosan elért a köves térre, és óvatosan előremerészkedett a hídfőig. De rémülten ugrott vissza. Éppen az orra előtt tört a magasba egy tűzoszlop, ezernyi szikrát szórva mindenfelé, és nagy robajjal omlott vissza a folyamba. Néhány szikra a hajára meg az ingére esett. Még jó, hogy csepegett róla az izzadság, így hát a szikrák sisteregve kialudtak anélkül, hogy megégették volna. Ismét néhány óvatos lépést tett az út pereme felé, és lefelé kémlelt. Mint valami kemencéből vágott az arcába a tüzes hőség. Alig öt méterre a lába alatt hánykolódott ágyában a vörösbarna tűzfolyam. Zúgva haladt át a híd alatt, vörös fénybe vonva fehér kövét. Ekkor hirtelen ismét elpattant egy óriási buborék, közvetlenül a hídfőnél. A láng felcsapott, keresztül a hídon, amely a lávadarabok hozzácsapódásába szinte beleremegett, és lángtenger nyelte el. Azután a lángok egyik fele eloszlott a magasban és köddé vált, a másik visszaomlott a folyamba, amely fenyegető robajjal hömpölyögtette láváját tovább. Ismét megjelent a híd, fehéren és világítón. De egy perc múlva megismétlődött a félelmetes színjáték, ezúttal a másik part közelében. Egy gejzír forró gőze áramlott a híd felé, s vöröses izzó kőzettel bombázta. Fülsiketítő lárma uralkodott. Ermi irtózattal húzódott vissza. Le akart ülni a sziklás talajra, de az úgy sütött, hogy nyomban felugrott újra. Még jó, hogy vastag talpú cipőt hordott. így is érezte, milyen forró a kő, amelyen áll. „Most aztán befellegzett a vándorlásnak - sóhajtott. - Akinek egy csöpp esze van, nem merészkedik erre a hídra. O, már megint!"
