A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-11-01 / 11. szám

490

o&roLixms LixoQsigi (TAjt,Kpz,(nvTó

Egy kétezer éves fegyelmezetlenség

CSAK A SZÉPRE EMLÉKEZEM...

Pálos Antal

T

iszarovits Józsi bácsi derék, jólelkű kántortanító volt valahol a Tápió mentén. Akkortájt, az ötvenes évek derekán, igen könnyen lehetett az ember „a nép ellensége". Csak valami miatt magára kellett vonni a helyi hatalmasságok nemtetszését, máris a rendőrségen vagy valamelyik vizsgáló szervnél találta magát az ember. És onnan meg igen gyorsan lehetett a Fő utcai börtön lakója. Az ott ügyködő vizsgálótiszteknek pedig bőséges választék állt rendelkezésükre, hogy a B.H.Ö. melyik pontja alapján ítéljék el, akár évtizedekre. Józsi bácsi, bár egyszerű tanító volt, mégis, ki tudja, milyen okból, osztályidegennek minősült, és ezért került 1958 folyamán a márianosztrai börtönbe. Itt ahelyett, hogy „szépen meghúzta volna magút”, provokált. Elképesztő szemtelenséggel többek között azt merészelte írni feleségének: „Drága Angyalom! Ne sírj, ne bánkódj, hiszen tudod jól: Minden elmúlik egyszeri, minden végére ér!”

Az éles eszű, a dolgok mögé látó, éber nevelőtiszt azonban átlátott a szitán, és felfedezte a sorok mögött a szándékot: ez az elítélt nyilván a rendszer bukására célzott, hiszen a „mindenben" a rendszer is bennfog- laltatik. Ezt a vakmerő rabot meg kell fenyíteni! Az „intelligens" nevelőtiszt úr fegyelmi lapot tölt ki, majd következik a börtönparancsnoki kihallgatás. Az ítélet nem késik: egyévi összkedvezmény-elvonás. Ez elég súlyos ítélet, mert azon felül, hogy egy évig nem levelezhet, nem kaphat csomagot, nem látogatható, havonta egyszer nem vásárolhat a saját pénzéből a parancsnok által megszabott áruból. Ezek között szerepelt bizonyos dohánynemű is. Ez utóbbi Józsi bácsit nagyon érintette, mert ha módja volt, szívesen elszívott egy-egy „Kossuth"-ot.

Itt lép be történetünkbe egy fiatal egri főegyházmegyei pap, Kuklay Antal. Nem nézhette Józsi bácsi kínlódását, s mivel ő nem dohányzott, a saját szerzeményéből időről időre juttatott e kedves idős bácsinak egy-egy doboz cigarettát. Mivel szigorúan büntetendő volt a börtönben egymást megajándékozni, az adomány átadására rendesen séta közben kerülhetett sor, főként a keskeny lépcső fordulójában. Igen ám, de az őrök valamelyik besúgó segítségével fölfigyeltek erre, és egy alkalommal, amint az atya kilépett a zárkából, két őr közrefogta és a körletirodára vezette, és ki kellett raknia zsebei tartalmát. Előkerültek a „Kossuth"-ok, sőt még egy kis cukor is, és egy kicsiny zacskó keksz is. Tagadni nem lehetett. „Kinek akarta