A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-11-01 / 11. szám
484 XATOLIXUS LTJLOQStgi ‘TÁjt'KOZTWTÓ A nevelés feladata, hogy tervszerűen és fokozatosan a gyerek életkorát is figyelembe véve túlzásoktól mentes helyes felelősségérzetet alakítson ki. Helyes felelősségérzet - hogyan is írható ez körül? Az első, ami szembeszökő, hogy a felelősségérzet és szabadság édestestvérek. Mert felelős döntés külső-belső szabadság hiányában csak illúzió, hiszen ilyenkor csak kényszerpályán mozoghatunk. Viszont a szabadság felelősségtudat nélkül anarchia, terrorizmus. Megvannak a szabadságnak a kockázatai is, mert benne rejlik a hibázás, bukás lehetősége. A felelősen gondolkodó keresztény számára szolgáljon Isten „pedagógiája" modellül, bátorításul: Isten olyan mértékben tiszteletben tartja az ember, a teremtmény szabadságát, hogy ezzel lehetőséget ad a Tőle, a Teremtőtől való teljes elfordulásra is. Ez az emberhez méltó szabadság kockázata. A nevelésnek általában, a felelős személlyé nevelésnek különösen is központi kérdése: mikor, mennyi szabadságot, önállóságot adjunk a gyermeknek. Mert a túlságosan korai, vagy túlságosan nagy szabadság elbizonytalanítja a gyereket, hiszen nem alakultak még ki erkölcsi normái, a biztos tájékozódási pontok. Emellett értelmileg sem képes elővételezni, felmérni tette következményeit. így önhibáján kívül sodródik a tartásnélküliség, felelőtlen életvitel felé. Kárt okozhat a szűkén mért szabadság is. A gyereknek ugyanis ilyenkor nincs lehetősége arra, hogy éljen szabadságával, kipróbálja önmagát. így arra sem, hogy helytelen döntése következményét érezze. A felelős döntések próbálgatásakor a gyereknek viselnie kell helytelen tette következményét. Sem ezt, sem az ezt kísérő bűntudatot nem takaríthatjuk meg neki. Abban azonban segítségére lehetünk, hogy okuljon a hibából és jóvá is tegye helytelen, netán felelőtlen döntése következményeit. S ha a szabadság a felelősségérzet édestestvére, akkor a bátorító bizalom a felelősségviselés tápláló szülője. Ki ne tapasztalta volna, hogy amikor kishitűen hárított magától egy túl nagy felelősséget jelentő megbízást, akkor egy komoly, bizalmat sugalló mondat szinte szárnyakat adott neki, és sikeresen birkózott meg feladatával. A felelős cselekvés kockázata, a hibázás lehetősége olykor túlzott, szinte bénító felelősségérzetet eredményezhet. Az ilyen ember nem mer még kisebb jelentőségű döntést sem hozni, hanem áthárítja másra (szülőre, tanárra, felettesre, egyházra, lelkivezetőre stb.). E mögött a látszólag sze