A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-10-01 / 10. szám
480 KATOLIKUS LELKIStqi TÁJÉKOZTATÓ Augusztus 20-tól 23-ig a katolikus e- gyetemisták találkozója volt Pilisszentke- reszten. Ezen részt vettek a budapesti Szent Ignác Kollégium, a Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete, a pécsi Didimus egyetemi klub, valamint a Katolikus Ifjúsági Mozgalom képviselői. A rendezvény célja egyrészt az ismerkedés volt, bemutatkoztak a már működő vagy alakulóban lévő egyetemi szervezetek. Ezenkívül időt szántak arra is, hogy megvitassák az egyházi megújulás lehetőségeit. A budapesti katolikus egyetemisták Veni Sancte miséje az egyetemi kápolnában volt szeptember 20-án kb. 700 fiatal részvételével. „DROG-STOP” Lelki elsősegély-telefonszolgálat működik Budapesten szeptember 1-jétől, napi 24 órában. Telefonszám: 267-3344. Nem kizárólag a kábító- szeresek hívását fogadják. Kórházi hátterük elsősorban a Korányi kórház. A stáb felkészítését dr. Csiszár Nóra végezte. Dr. Takács Nándor székesfehérvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar karitászmegbízottja közlése szerint a délszláv menekültek megsegítésére a magyar karitász mintegy 200 millió Ft-ot juttatott. Ennek felét a pécsi püspökség területén működő karitász adta a rászorulóknak. A német és osztrák segédszervezetek eddig mintegy 27 millió Ft-al járultak hozzá a menekültek megsegítéséhez. A tizennégy szlovák püspök közös pásztorlevelében köszöntötte az önállóvá vált Szlovákiát. A körlevél kiemeli, hogy a Szlovákiában élő különböző nemzetiségű állampolgárokat testvérként akarják látni és kezelni. Szeptember 24-től 29-ig Magyarország ad helyet a 32 európai ország karitász szervezetei konferenciájának. Szeptember elején fejeződött be a konstantinápolyi ortodox patriárchátus szinó- dusa. Ezen Európából, Amerikából, Kréta szigetéről mintegy negyven érsek és met- ropolita vett részt. A tárgyalások középpontjában főként lelkipásztori kérdések voltak, de szó esett az ökumenikus mozgalom továbbfejlesztéséről is. Hamburgban beiktatták hivatalába Maria Jepsent, aki így az evangélikus egyház első női püspöke. Az új püspök beiktatása után a minél szorosabb egység megteremtését és az idegengyűlölettől való elkülönülést sürgette. A Rómában nyilvánosságra hozott vélemény szerint az evangélikus egyháznak ez a lépése nehezíti majd az evangélikusokkal való párbeszédet. Dr. Seregély István egri érsek részt vett Miskolcon azon a tanévnyitón, mellyel elindul majdnem félévszázad után egy katolikus gimnázium munkája. Az iskola egy volt kollégiumban kezdi meg működését 92 tanulóval. A Szatmári Irgalmas Nővérek megemlékeztek az esztergomi rendházuk 150 éves fordulójáról. Az ünnepségen elhangzott beszámolóból megtudhatjuk, hogy ez a szerzetközösség 1950-ben 600 tagból állt, a nővérek 32 helyen működtek. Jelenleg 150 nővér él még a régiekből, és beöltözött 5 új rendtag. A rend célkitűzése továbbra is a tanítás, a betegek ápolása, a lelki-testi nyomorban lévők szeretetteljes gondozása. A Magyar Katolikus Püspöki Kar iskolabizottsága a nyár folyamán tanfolyamot rendezett óvónők, általános- és középiskolai tanároknak, hogy jobban ismerkedjenek meg a katolikus világnézettel és vallással. Mintegy 250-en jelentek meg. Rómában a bíborost kollégium tagjainak száma jelenleg 157. Ezek közül már 37-en nem vesznek részt az esetleges pápaválasztáson koruk miatt.