A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-10-01 / 10. szám

A SZÍV - 1992. SZETTL'M'B'E'K 477 részese. Nem tehettem mást, állandósult bennem az Isten felé fordulás: Uram, hallgasd meg könyörgésemet és kiáltásom jusson eléd!" Egy édesanya imája: „Uram, Te adtad nekünk ezt az életet. Te bíztad őt ránk. Add hát meg neki az egészséges életet. Jézus Krisztus, hizsem, hogy ahogyan földi életedben sem utasítottad cl a Téged kérőket és meggyógyítottad a betegeket, ma is hatalmadban áll meggyógyítani ezt a kis életet, bármilyen reménytelennek látják is az orvosok. Hiszen Te ma is itt vagy velünk mindennap. Kérlek, nagyon kérlek, tégy ma is csodát!” (A picinek a Dávid nevet adták, mert Dávid Isten erejével legyőzte Góliátot. Bizakodunk, hogy ez a kisfiú is le fogja győzni a betegség Gó­liátját Isten segítségével. Az első műtét megtörtént, a gyermek jól van, szépen fejlődik. A küzdelem megkezdődött!) Október hónapra idén is megkaptuk a felhívást amerikai testvéreinktől, hogy kapcsolódjunk be a „Világrózsafüzér az Életért" mozgalomba. A rózsafüzér hónapjában akár minden nap, de legalább egyszer, okt. 13-án mondjunk el egy rózsafüzért az Életért! Ezzel engeszteljünk a magzatelhajtásokban résztvevők bűnei miatt; imádkozzunk megtérésükért és azért, hogy életvédő törvény szü­lessen, és így az Igazság győzzön az egyre inkább elhatalmasodó életpusztítás fölött! Kovács István A JÉZUS TÁRSASÁGA MAGYAR RENDTARTOMÁNY/ várja azokat a fiatalokat, akik osztatlan szívvel és teljes erővel szeretnék magukat Istennek átadni és a rend tagjaként a kereszt zászlaja alatt a hit és az igazságosság szolgálatába állni. Bővebb tájékoztatás és jelentkezés a rendtartományi központban: Budapest VIII., Mária u. 25. - Telefon: 118-3479. Levélcím: 1447 Budapest, Pf. 462.

Next

/
Thumbnails
Contents