A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-10-01 / 10. szám

470

'KATOLIKUS LLLKISÍgi TÁJLKOZflATÓ

rosszul tettünk vagy jobban is megtehettünk volna. így őszinte alázattal és hálával fordulunk Urunkhoz, elkerüljük az önámítást. Számontartjuk, amit máris javítottunk, és tudatosítjuk, mit kell ezután tovább javítanunk.- Belátjuk, hogy még egyáltalán nem feleltünk meg Latin-Ameri- kában Jézus elvárásának: „ . . . tegyétek tanítványommá a népeket" (Mt 28,19). Mind mennyiségileg, mind minőségileg mérhetetlenül nagy feladat vár reánk. Latin-Amerika: forrongó katlan. Egyre több a nyomorgó. Egyre mélyebb a szakadék gazdag és szegény között. A városiasodás teljesen kiesett minden ésszerű irányítás alól, és csak növeli az egészségtelen különbözőségeket. Mindenünnen özönlenek az idegenek. Terjednek a szekták. Egyre több a munkanélküli. Növekszik a gyermekhalandóság. Az elvilágiasodás egyre szélesebb rétegeket szakít el Istentől, vallástól, és tesz a „fogyasztói", tehát önző, csak a jóléttel törődő szemlélet vagy embertelen eszmék rabjává. A felsorolás korántsem teljes.

Ehhez az összetett, szüntelenül változó és aggasztó valósághoz kell közelednünk evangelizáló munkánkkal. Ebben a közegben kell teljesíteni feladatunkat, az újra-evangelizálást. Most tehát, amikor ünnepeljük az ötszázadik évfordulót, teljes látásra kell törekednünk, és a teljes krisztusi igazságot kell meghirdetnünk: a meghalt és feltámadt Üdvözítőt, aki „az élet szerzője" (ApCsel 3,15), aki azért jött, hogy „életünk legyen s bőségben legyen" (Jn 10,10) - testünk és lelkünk, tehát egész emberi mivoltunk tekintetében.

Nem szabad engednünk, hogy megrögzött szokások fogva tartsanak. Ne kárhoztasson tétlenségre a „triumfalizmus": az önhittség. Ne fékezze tettrekészségünket a vádaskodás se. A jövő mérhetetlen távlatokat nyit meg előttünk, és fáradságot nem ismerő tevékenységre szólít.

Ez a tevékenység az újraevangelizálás. Új, mert bár nem ma kezdődik, de olyan mostani kihívásokkal kell szembenéznie, amelyekhez a mi részünkről új lendület, új módszer, a megújult tudat újdonsága szükséges. Újnak mondjuk azt, ami - a múlttal való folyamatosságot nem tagadva - nyitott a félelmetes valóság felé, sőt bátran belémerül. Máskülönben a „régi" rabja marad. - Ide illik Szent Pál szava: „A régi megszűnt, valami új valósult meg" (2Kor 5,17). Ugyancsak az apostol biztat, hogy „ünnepeljünk, de ne a régi kovásszal, hanem a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével" (lKor 5,8).

Egy megújuló elkötelezettség árán érjük el, hogy Latin-Amerika embertömegei bőségben élvezhetik a megváltás jótéteményeit. Az égi javakat tehát nem az út szélén üldögélve kell osztogatnunk, hanem az emberek közé vegyülve, vagy ha messze előttünk járnak: futva utánuk!