A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-10-01 / 10. szám

Ä szív - 1992. OKJÓftlX

463

ERMI 12. Nemeshegyi Péter

H rmi épppen a szájához illesztette a furulyát. Csirta a vállán ült, Cukk A-J pedig tánchoz készülődött. Ekkor vették észre a közeledő ellenséget. Menekülésre gondolni sem lehetett már. Csirta és Cukk kérdően nézett Ermire. A fiú szemében különös tűz égett.

„Jöjjenek csak, öljenek meg bennünket! - kiáltotta. - Mi furulyázunk, énekelünk és táncolunk, gyűlölni pedig nem fogunk! Rajta!"

Belefújt a furulyába. Csirta a levegőbe emelkedett, közvetlenül Ermi feje fölött, és trillázni kezdett. Cukk, bár egy kicsit ügyetlenül, de tánclépésekre illegette a lábát.

És most valami egészen furcsa dolog történt. Amikor a furulya első hangjai és Csirta trillái felhangzottak, az egész tájék mozgásba jött. Az égbolt meggörbült, a tó is, és valami gömbfélébe hajlott össze. A fák rohanva távolodtak, a gömb falai felé igyekeztek, magukkal sodorva a pókot és a denevéreket. Az egész vidék forogni kezdett, mint egy golyó a tengelye körül. Középen állt Ermi, Csirta és Cukk: csak őket nem ragadta magával a vad forgatag. A golyó oldalán kusza összevisszaságban olvadt össze zöld ég, rózsaszínű tó, kék fák, fekete pók, fehér bőregerek, úgyhogy százféle színben játszott, mint a szappanbuborék. És igazából nem egyetlen óriási szappanbuborék volt-e? Ermi furulyázott, Csirta trillázott, Cukk táncolt. Egyszerre óriási pukkanás! A szappanbuborék szétpattant. Ermi és barátai úgy érezték, mintha néhány esőcsepp hullott volna rájuk. Azután vége volt mindennek.

A három jóbarát egy sziklás folyosóban állt. Mögöttük dörgött a vízesés. Denevérország eltűnt. Egy színesen csillogó kis tócsa volt minden, ami belőle megmaradt.

A furulya dala a végéhez közeledett. Csirta az utolsó trillát lehelte. Cukk megállt, és Ermi lábához támaszkodott. Ermi leeresztette a furulyát. A csendes tűz még ott égett a szemében.

„Szóval ez mind csak szappanbuborék volt. Az egész ország" - mondta elgondolkodva, és mosoly játszott az ajkán. Csirta bólintott. Cukk is bólintott. Egymásra néztek mind a hárman, és elnevették magukat.

Cukk fejjel lefelé a folyosó boltozatára akaszkodott. Szép barnává változott. Csirta egy kövön állt, csőrével a tolláit illesztgette.

„De most tovább kell mennem Ogyik úrhoz - szólalt meg Ermi. - Bizonyára ezen a folyosón visz végig az út. Úgy látszik, a folyó a vízeséssel egy másik alagútban tűnt el. Igaz, Cukk?"