A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-10-01 / 10. szám
440 %POTOLI%J1S LULXlSiqi TÁfÉ'KpZ'iynÓ TÖBB BIZALMAT Bárdosy Éva A mikor kislánykoromban példaképet kerestem a szentek között, feltűnt, hogy főképp szüzek és legföljebb özvegyek közül választhatok. Mint minden fiatal, én is idealista voltam, a világot csodák sorozatának érzékeltem, és alig vártam, hogy szerepemet megkapva bátorságot, nagylelkűséget, erőt és alázatot alakíthassak az élet színpadán. Regényhősök között is kerestem persze ideált, így bukkantam rá egy XVI. századi apácafőnöknőre, akinek töretlen és „dőre" reménységében a magaméra ismertem. Neki az volt a rögeszméje, hogy egy kis megbecsülést biztosítson a nőknek. Mindenféle nőnek. Karizmatikus egyéniség volt, és intézményes nővédelmeről álmodozott. Kórháza, árvaházai működtek, rengeteg lányt mentett meg, tanított, nevelt föl (persze fiúkat is), de mégis rá kellett döbbenie, hogy „a perui nők, még az ő apácái is két gondolattal jártak életükön keresztül: először, hogy mindazok a csapások, melyek rájuk szakadtak, pusztán annak tulajdoníthatók, hogy ők nem voltak elég vonzóak, és nem tudtak magukhoz kötni egy férfit, aki eltartsa őket, másodszor, hogy egy férfi csókjáért a világon minden nyomorúságot érdemes elviselni ." Egyetlen országot sem ismert, csak Lima környékét, s úgy vélte, ez a romlottság az emberiség állapota. Ez a romlottság nyilván nem az emberiség állapota, mégis ez a fenti gondolat jutott eszembe, amikor megkérdezték, milyen elvárásai volnának a családanyáknak a szerzetesnőkkel kapcsolatban. Mégpedig azért, mert sokszor idegenkedést tapasztaltam náluk velünk, asszonyokkal szemben, olyasfélét, amit fiatal lányként én is éreztem egy-egy majdnem egykorú asszony társaságában: milyen furcsa, neki férje van és éppen gyereket vár ... Egy szerzetesnő egyszer komoly kifogást emelt az ellen, hogy - bár jogilag teljesen rendben volt minden - igeliturgiát vezessek és áldoz- tassak az egyik kórházban, hiszen én asszony vagyok - és, ha már minden kötél szakad, akkor legföljebb a férjem tegye mindezt. Sajnos teljesítenünk kellett minden kívánságát, de én akkor is arra a regénybeli fejedelm- asszonyra gondoltam. Ez a szerzetesnő Isten dolgaihoz valamiképpen közelebb állónak érezte a férfiakat, noha ma az Egyházi Törvénykönyv nem tesz különbséget a világiaknak adható megbízások terén nők és férfiak között. Ő azután a férfiak után természetszerűleg előbbre valónak érezte az Istennek szentelt személyeket, mivel az asszonyt pelenkamosás és fakanál mellé
